20 éves a Városi Polgárőrség

093-május_1

2016.május 1-én a Városi Polgárőr Egyesület kunszentmártoni irodájának udvarán rendkívüli ünnepi közgyűlést tartott abból az alkalomból, hogy 20 évvel ezelőtt alakult az egyesület.

11:00-kor az egyesület elnöke megnyitotta az ünnepi gyűlést. Köszöntötte a polgárőröket és hozzátartozóikat, valamint a megjelent vendégeket.

  • Wenner-Várkonyi Attila polgármester,
  • Simon Imre rendőr alezredes, az újonnan kinevezett járási kapitányság vezető,
  • Barath Éva rendőrőrnagy közl. aloszt. vez.,
  • Tóth Imre Megyei Polgárőr Szövetség alelnöke jelenlétével megtisztelte az összejövetelt.

Beszédemben visszatekintettem az elmúlt 20 év polgárőrségi eseményekre.

Wenner-Várkonyi Attila köszöntője után méltatta és megköszönte a polgárőrök munkáját.

Dr. Barath Éva a Balesetmegelőzési Bizottság és a Polgárőrség közösen végzett munkájáról beszélt.

Tóth Imre a Megyei Szövetség elismeréséről, a végzett munkáról, a jelenlegi és új feladatokról szólt.

Ezután elismerések átadására került sor. Köszönve a nem túl régi, majd 5,- 10,- 15,- 20 éve polgárőr tagoknak elismerő okleveleket, jutalomtárgyakat adott át városunk polgármestere.

Több, mint 15 éve polgárőr tag: Bodócs Imre, Bodócsné Fazekas Ilona, Pálinkás Péter, Pálinkás Zoltán, Varga Gabriella.

A polgármester és a megyei alelnök oklevelekkel és ajándéktárgyakkal köszöntötte az alapító és még aktívan dolgozókat.

Cseh László, Pálinkás Béla, Pályi Lajos, Szanda András és jómagamat.

Az ünnepi ebéd elfogyasztása után vetélkedőkkel, gokartozással, nótaműsorral szórakozhattunk.

Ezúton köszönjük támogatóinknak, hogy segítségükkel megrendezhettük e napot.

Wenner-Várkonyi Attila polgármester,

Imre István testületi képviselő,

Cseh László gazd. Vezető,

KUTE Sportegyesület,

Mikulai Andor vállalkozó.

085-május_1

 

Holló István

polgárőr parancsnok

 

Az ünnepi közgyűlés további képeiért kattintson ide!

A hozzászólások nem engedélyezettek!