A lengyelek jól érezték magukat városunkban

5 napot töltött Magyarországon a lengyel diákokból és tanárokból álló csapat. A megérkezés pillanatai itt megtekinthető!

Szombaton búcsúvacsorán vettek részt, ahol egymás ajándékozására is sor került. Senki nem maradt ajándék nélkül.

Wenner-Várkonyi Attila polgármester úr meghívta a testvérváros kis csapatát az augusztus 20-i Magyarok Kenyere ünnepségre.

Alicia, Magda és Jola tanárnő, illetve Claudia egy 5. osztályos diák mesélt az elmúlt pár nap élményeiről. Mindannyian köszönik a kedves fogadtatást. Nagyon kellemes atmoszférában töltötték el ezt a pár napot. Sok lehetőség, program volt, melyen részt vehettek. Megismerték a magyar kultúrát, a műemlékeket, a magyar ételeket. Leginkább a krumpli saláta, a desszertek közül pedig a gesztenyepüré nyerte el tetszésüket. Gyulán a Steigervald Tanyán a bográcsban készült paprikás krumpli is nagy ízlett számukra. A gyereknek elsősorban a fürdőzés tetszett, a hullámmedence és a csúszda. A jurta tábort kellemesnek és hangulatosnak találták. A tanárok azt élvezték a leginkább, hogy a húzós tanév alatt lehetőségük adódott kikapcsolódni, pihenni.

Ha lehetőségük lesz nagyon szeretnének újra visszatérni a gyerekekkel együtt.

A két tolmács állandó jelenléte nélkül a kommunikáció nem jöhetett volna létre. Köszönjük a közreműködést Kazsimir Klubának és feleségének Kluba Ágnesnek.

Köszönet a szervezőknek, segítőknek egyaránt!

Herczeg Renáta

A búcsúvacsora további képei az alábbi linken elérhetőek!

 

A hozzászólások nem engedélyezettek!