Rajziskolai sikerek a Képzőművészeti verseny országos döntőjén

Rajziskolai sikerek a Képzőművészeti verseny országos döntőjén

DSCN1763

2016.május 21.-én szombaton megrendezésre került a 7. Szivárvány Országos Képzőművészeti Verseny Szentesen „Magyar táj, magyar ecsettel” címmel. A Szivárvány Alapfokú Művészeti Iskola az SZTE-JGYPK rajz-művészettörténeti tanszékével együttesen rendezte meg ezt a magas színvonalú versenyt.

Rajziskolánk második alkalommal képviseltette magát itt Szentesen. Az egész országból érkeztek be művek azelődöntőbe, 59 oktatási intézmény 483tanulói alkotással pályázott, de a döntőbe összesen 51 tanuló került be. Iskolánkból 9 diáknak lett beküldve a munkája, ebből hárman jutottak be. Berta Boglárka, Hircze Fanni és Szűcs Borbála képviselte iskolánkat. A gyerekek két korcsoportra osztva dolgoztak különböző termekben. A Klauzál Gábor Általános Iskolában kellett a művészi készségeiket bemutatni. Mind a két korcsoportnak a természeti tájjal kapcsolatos feladata volt. Cél a magyar táj szépségeinek a felfedeztetése, az identitás erősítése a tanulókban, ennek megjelenítése a képzőművészet nyelvén. Roskó Gábor képzőművész, egyetemi docens által vezetett zsűri bírálta el a helyszínen készült alkotásokat. Az eredményhirdetéskor tartott értékelésében elmondta, hogy fantasztikus munkákkal szembesültek.

Ezt követően kihirdették 2015/2016-os pályázat országos döntőjének eredményét. Berta Boglárka különdíjban részesült, Hircze Fanni és Szűcs Borbála dicséretet kapott. Mind a hármukat felkészítette a versenyre Kiss Györgyi tanárnő. A versenyen résztvevők és a felkészítő tanárok Oklevelet, plakettet kaptak, a díjazottak könyvjutalomban is részesültek. Meg szeretném köszönni a szülőknek a támogatást, és a versenyre való eljutást.

Mint felkészítő tanáruk, büszke vagyok diákjaimra, és remélem, a jövő évi 8. Szivárvány Képzőművészeti Versenyen is képviselhetjük Kunszentmártont.

 Kiss Györgyi

rajziskolai tanár

A verseny további képei az alábbi linken megtekinthetőek!

 

A hozzászólások nem engedélyezettek!