Városi Pedagógusnap

Az év végi hajtás, a felhalmozódott, felsokasodott munkák, a fáradtság, a nyári pihenés, töltődés előtt minden év júniusában megállunk egy pillanatra és megünnepeljük az óvodai, általános iskolai, középiskolai oktatás-nevelés, valamint a művészetoktatás elkötelezett pedagógusait. Ezt tettük 2016. június 3-án pénteken a Bartók Béla teremben.

Wenner-Várkonyi Attila polgármester úr köszöntő gondolataiban elhangzott, hogy Kunszentmárton Város Önkormányzata felelősséget érez az oktatás iránt, hiszen a testi, szellemi és mentális értelemben vett egészséges, jól képzett társadalommal lehet közösséget építeni. Kiemelt figyelmet fordít az Önkormányzat az ezen a területen dolgozó pedagógusokra függetlenül attól, hogy az adott intézmény, ahol áldozatos munkájukat végzik, milyen fenntartás alá tartozik. Lehetőségeikhez mérten hozzá tudnak járulni a városban folyó oktató-nevelő munka feltételrendszerének javításához.

A pedagógusi pálya az egyik legcsodálatosabb és egyben a legellentmondásosabb foglalkozás. Polgármester úr köszönetét fejezte ki, hogy türelmükkel, kedvességükkel, dicséreteikkel megajándékozzák a diákokat.

DSC_5941

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Pardi Sándor a Karcagi Szakképzési Centrum Főigazgatója, aki köszöntötte városunk oktatás és nevelő munkát végző szakembereit. Vass Zoltán a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Kunszentmártoni Tankerületének igazgatója beszédében kitért az őt tanítókra, akikre mindig hálás szívvel emlékezik és akiket jó látni.

DSC_6013 DSC_6018

Cseh-Niczky Nikolett és Cseh András előadták az A csitári hegyek alatt és a Ha te tudnád, amit én című dalokat.

DSC_5990

A Pedagógusnap legfontosabb személyei a kitüntetettek voltak. Több, már nyugdíjba vonult pedagógus vehette át díszoklevelét, melyet a volt felsőfokú oktatási intézménye adományozott számára az 50-55-60-60 éve szerzett pedagógusi oklevele évfordulója alkalmából, tevékenységének közmegbecsülést méltán kiérdemlő teljesítése elismeréséül.

Kuna Imre – ARANY díszoklevélben,

DSC_5951

Klincsik Jánosné és Klincsik János – GYÉMÁNT díszoklevélben,

DSC_5958

Józsa László és Imre Márton VAS díszoklevélben részesültek.

DSC_5973

DSC_5979

A kunszentmártoni oktatási-nevelési intézményekben hivatásukat gyakorlók közül többen Pedagógus Szolgálati Emlékérem miniszteri kitüntetésben részesültek több évtizedes kimagasló munkájukért, nyugállományba vonulásuk alkalmából: Bori Jánosné, Jauernik Istvánné, Rónyainé Gortva Piroska (az elismerésének átadására a Szent István Napi Képviselő-testületi ülésen kerül sor), Szabó Mihályné.

DSC_6035 DSC_6041 DSC_6047

Kunszentmárton Város Önkormányzata minden évben díjjal jutalmaz egy pedagógust, ki magasfokú pedagógiai és szakmai felkészültség alapján élen jár az újszerű és hatékony pedagógiai módszerek kidolgozásában és alkalmazásában. Kunszentmárton Város Pedagógiai Díját 2016-ban Kunszentmárton Város Képviselő-testülete Szöllősi Zoltánnénak adományozta, mellyel egy időben Pedagógus Szolgálati Emlékérem miniszteri kitüntetésben is részesült.

DSC_6061

Ezen a héten a kitüntetésben részesültek méltatásai folyamatosan felkerülnek a honlapra. Gratulálunk az elismerésben részesülőknek és mindenkinek, akik ezt a sokszor küzdelmes, de értékteremtő munkát végzi. Töltődésben és pihenésben gazdag szünidőt kívánunk!

Szöllősi Zoltánné

DSC_6069

Szöllősi Zoltánné majd 30 éve a Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola illetve a jogelőd a Deák Ferenc Utcai Általános Iskola pedagógusa. Ezt megelőzően a tiszakürti és a szelevényi általános iskolában kezdte pályáját.

Az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán 1980-ben végzett magyar-történelem szakos általános iskolai tanárként. Folyamatosan képezte magát, a pedagógia legkorszerűbb ismereteit szerezte meg a különféle szakmai kurzusokon. Több éven keresztül a Jász Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet szaktanácsadója is volt. 2006-ban nyelv- és beszédfejlesztő pedagógus szakvizsgát tett. Igyekezett mindig megfelelni a legkorszerűbb szakmai kihívásoknak.

40 éven keresztül a felzárkóztató munkától a tehetséggondozásig minden ráháruló feladatot lelkiismeretesen ellátott. Munkájában a pontosság, a végtelen precizitás volt a jellemző. Iskolai szabálykövető magatartása minden pedagógus számára példaértékű. Gyermekcentrikus nevelési elvei kiemelkedő szakmai tudással párosultak. A társadalomtudományi, az osztályfőnöki munkaközösség aktív tagja volt. Segítette a diák-önkormányzati munkát.

Tanítványaival szemben szerető szigorúságot tanúsított. Számos iskolai ünnepség megszervezése fűződik a nevéhez. Tanítványai mind történelemből, mind magyar nyelvből, versmondásból kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a különböző tanulmányi versenyeken. Nagy hangsúlyt fektetett az osztályközösségek fejlesztésére. Különböző önképző csoportok, szakkörök vezetését vállalta.

Sem idejét, sem energiáját nem kímélte, teljes odaadással végezte tanórai és tanórán kívüli munkáját.

Kollégái megtisztelték bizalmukkal, szívesen vették szakmai tanácsait. A szülők elfogadták véleményét, tanácsait a gyermekek nevelése kérdéskörben.

Az iskolában a választási bizottság elnöke tisztséget sok alkalommal betöltötte, feladatát kifogástalanul végezte. 1991-ben Miniszteri Dicséretben részesült.

Az iskolában végzett szaktanári, osztályfőnöki, fejlesztőpedagógiai feladatainak maradéktalan ellátásáért, szaktanácsadói segítő tevékenységéért méltó a Pedagógus Szolgálati Emlékérem miniszteri kitüntetésre és Kunszentmárton Város Pedagógiai Díja kitüntetésre egyaránt.

KUNA IMRE

DSC_5951

A Jászberényi Tanítóképző Intézetbe szerezte tanítói diplomáját. Előbb a Mátyás Király Utcai Általános Iskolában, majd a Killián Lakótelepi Általános Iskolában, illetve jogutódjában, a Széchenyi István Általános Iskolában igazgatói feladatokat látott el 1979-től 2003-ig, nyugdíjazásáig. Egész életében folyamatosan képezte magát, több rangos kitüntetést is magáénak tudhat: 1989. Szolnok Megyei Tanács Pedagógiai Díja, 1999. Pro Communitate Urbis Emlékérem, 2004. Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje és Pedagógus Szolgálati Emlékérem. Igazgatói, pedagógusi munkássága alatt dolgozott szaktanácsadóként a megyei Pedagógiai Intézetnél, illetve közoktatási szakértőként is gyakran igénybe vették tudását.

A város életében rendkívül elismert, kedvelt ember, olyan egyéniség, akit köztisztelet övez.

50 éven át kifejtett értékes szakmai tevékenységének elismeréséül a tanulmányai helyszíneként szolgáló felsőfokú oktatási intézmény ARANY díszoklevélben részesíti.

KLINCSIK JÁNOSNÉ és KLINCSIK JÁNOS

DSC_5958

Klincsik János tanár úr az egyetemi diplomát a Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerezte Debrecenben 1956-ban. A Rákóczifalván töltött gyakorlati év után a Megyei Tanács, akkor már feleségével Klincsik Jánosnéval Kunszentmártonba helyezte. Egészen 1991. december 15-ig, nyugdíjba vonulásáig biológia-kémia szakos tanárként dolgozott a helyi középiskolában és gimnáziumban. Mindemellett logikát és lélektant is tanított. Nyugdíjazását követően még 6 évig óraadó volt, biológiát tanított. 5 nappali tagozatos osztálynak és 7 levelező tagozatos osztálynak volt az osztályfőnöke. Szeretett osztályfőnök lenni, mert mindig is sokra értékelte az emberi kapcsolatokat. A szülői munkaközösség aktív tagja volt, a diákokat mindig segítette a pályaválasztás előtt. 1976-tól igazgatóhelyettesi pozíciót is betöltött a Gimnáziumban.

Klincsik Jánosné Katalinnal még az egyetemi évek alatt ismerkedtek meg. Házasságuk azóta is töretlen, 60 éve házasok. Klincsik Jánosné a Gimnáziumban kémia és fizika szakos tanárként dolgozott. Nyugodt, derűs, kiegyensúlyozott, optimista szemléletű. Emberi tartása, példamutató családi élete miatt is városban köztiszteletben álló személlyé vált. Férjével szakmai életük összefonódott.

A pedagógus pályán eltöltött évek alapján tanulmányaik helyszíneként szolgáló felsőfokú oktatási intézmény GYÉMÁNT díszoklevélben részesíti mindkettőjüket, melyet az ősz folyamán vehetnek át.

Józsa László

DSC_5973

Józsa László az Egri Érseki, majd Állami Tanítóképző Intézetben szerezte általános iskolai tanítói oklevelét. Hivatásának gyakorlását a tiszaföldvári általános iskolában kezdte meg. Közben a Szegedi Tanárképző Főiskolát is elvégezte, magyar-történelem szakos tanári diplomát szerzett. Ezt követően 1957 szeptemberétől 1991-ig, nyugdíjazásáig a kunszentmártoni Deák Ferenc Utcai Általános Iskolában tanított kiemelkedő színvonalon.

A humán szakterület vonzotta: egyfelől a nyelvművelés és az irodalom, másfelől pedig a történelem, ezen belül is elsősorban a helytörténet, melynek országos hírű művelője lett. Számtalan publikációja, könyve, folyóiratokban megjelent anyagai mutatják azt az éveken át tartó kutatómunkát, ami mindig is élete egyik legfontosabb részét képezte.

Kunszentmárton Város 1997-ben Pro Urbe Díj és Emlékérem kitüntetéssel ismerte el munkásságát, míg 2005-ben pedig Kunszentmárton díszpolgárává avatták. Városunk egyik legnagyobb tekintélyű, köztiszteletben álló, megbecsült polgára. Józsa László tanár úr egész életét szülővárosa, Kunszentmárton helytörténeti kutatásának, kulturális életének felvirágoztatásának, ismertté tételének szentelte. Tanulmányai helyszíneként szolgáló felsőfokú oktatási intézmény VAS díszoklevélben részesíti.

Imre Márton

DSC_5977

Imre Márton iparos családból származik. Édesapja példáját követte, vasművesként dolgozott, amikor is kitört a II. világháború, ahol szeme világát elvesztette. A fizikai munkát egészségi állapota miatt már nem tudta folytatni. A szellemi munka került előtérbe és elkezdett tanulni a jászberényi iskola kunszentmártoni tagozatába. Tanítói pályafutása Tiszaburán kezdődött, azt követően a Veker tanyai iskolában dolgozott, ahol alsó és felső tagozatos diákokat egyaránt tanított. Amikor 1958-ban bevezették a gyakorlati foglalkozást, a technika tárgy tanítását, megszerezte az ehhez szükséges képesítést és a tantárgyat tanította egészen 1984-ig, nyugdíjba vonulásáig. Olyan szinten, hogy Imre Márton az egyike azon tanítóknak, aki a Minisztériumban összeállított tanmenetet kipróbálhatta és véleményt alkothatott. A gyakorlati órák mellett élővilágot és matematikát tanított. Sok éven át volt osztályfőnök is, nagy hangsúlyt fektetett, hogy diákjai az élet gyakorlati részét is megismerjék. Alapot adott és hatalmas tudást. Édesapjától örökölte a méhek iránti szeretetet, megszállottságot. Főfoglalkozása mellett gyermekkora óta méhészkedett egészen pár évvel ezelőttig. Marci bácsinak az öröm forrása mindig a munka volt. Vallja, hogy a hosszú élet titka az állandó elfoglaltság. A mai napig tartó törhetetlen életigenlése, életszeretete mindannyiunk számára példaértékű lehet.

Pár nappal ezelőtti találkozás alkalmával a következő mondatokat mondta: „Az utóbbi 5 év egyik legszebb napja lesz a pénteki. Elégedetten élem az életem. Nagyon jó, jónak lenni. Odafenn sem fogok a tempóból engedni: a Szaturnuszt fogom kergetni.”

A 65 éve szerzett pedagógusi oklevele évfordulója alkalmából, tevékenységének közmegbecsülést méltán kiérdemlő teljesítése elismeréséül a volt felsőfokú oktatási intézménye VAS díszoklevelet adományoz számára.

Bori Jánosné

DSC_6035

Bori Jánosné a Jászberényi Tanítóképző Főiskolán végzett l976-ban, tanítónőként dolgozott a Deák Ferenc Utcai Általános Iskolában, majd annak jogutódjában, a Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában.

Tanítói, osztályfőnöki tevékenységeit, feladatait mindig végtelen precizitással, gondossággal, pontossággal végezte. Igényes, gazdag módszertárral rendelkező pedagógus volt, aki mindig csendben tette a dolgát, akire mindig számítani lehetett.

Osztályfőnökként jól felkészített, fegyelmezett osztály került ki a kezei közül.

Osztályaival folyamatosan részt vett a farsangi rendezvényeken, iskolai, városi megemlékezéseken, tanulmányi versenyeken.

Alsós munkaközösség-vezetőként mindig számíthatott az iskolavezetés véleményére, javaslataira.

Az önképzésre is gondot fordított. A szaktárgyi képzéseken túl számítógépes, informatikai ismeretek és a minőségirányítás terén is képezte magát, kihasználta a fejlődési, továbbképzési lehetőségeket.

40 éves lelkiismeretes tanítói, munkaközösség-vezetői munkájáért, a tanulók versenyekre, rendezvényekre való felkészítéséért érdemes a Pedagógus Szolgálati Emlékéremre.

Jauernik Istvánné

DSC_6045

Jauernik Istvánné a Jászberényi Tanítóképző Főiskolán végzett tanítóként. Az eltelt évek során ellátott tanítói, osztályfőnöki, napközis nevelői feladatokat is. Szívesen dolgozott párban, hiszen azt vallotta, hogy a napközis tevékenységek alatt a gyerekek sokkal jobban, több oldalról megismerhetőek. Több párja is volt, akik egytől egyig elmondták, nagyon sokat tanultak tőle, nagyon jó volt együtt munkálkodni.

Végtelen szeretet, türelem hatotta át a munkáját. Tulajdonképpen minden tantárgyat szeretett tanítani, de igazán a testnevelés és a matematika voltak a legkedvesebbek.

Megalapozta az iskola egyik legsikeresebb sportágát, a duatlont, s a hozzá kapcsolódó atlétikai ágakat. Nagyon sok apróságot juttatott az aranyérem, a dobogós hely öröméhez.

Az önképzése során kiemelt szerepe volt az iskolai gyógytestnevelés megvalósítása. Több képzésen vett részt ebben a témában, s nagyban hozzájárult a gyerekek tartásjavításához, mozgáskoordinációjának fejlesztéséhez.

Kunszentmárton Város Önkormányzata 2004-ben Jauernik Istvánnénak adományozta a Város Testnevelési és Sport Díját.

Az iskola tanulóit hosszú éveken át készítette fel Duatlon versenyekre, országos I. és II. helyezéseket értek el a tanulók a segítségével. Mindezen túl 40 éves nevelő-oktató munkájáért érdemes a Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetésre.

Szabó Mihályné

DSC_6047

Szabó Mihályné népművelés-könyvtár, magyar nyelv és irodalom, történelem szakos tanár. Pedagógus pályáját iskolai könyvtárosként kezdte, majd magyart és történelmet tanított, osztályfőnök lett.

Munkáját elhivatottság, gyermekszeretet, magas szakmai színvonal jellemezte.

Kiemelt figyelmet fordított az iskolai innovációra, a megújulásra, akár saját pedagógusi, vezetői pályáját, akár az iskola egészét tekintjük.

A helyi két általános iskola összevonásakor bízták meg az igazgatói feladatokkal, amely pozíciót 2003-tól 2015. december 19-ig töltötte be. Sikerrel tudta a két iskola diákközösségét és nevelőtestületét összekovácsolni.

Ajtaja mindig nyitva volt mindenki előtt, aki bármilyen ügyben hozzá fordult,

legyen az szülő, tanuló, pedagógus vagy más munkatárs.

Vezetőként is nagy figyelmet fordított a konszenzusos megoldásokra, az iskolai vezetőséggel mindent egyeztetett kikérte a vezetőség, a kollégák, a szülők véleményét. Sok-sok sikeres pályázat kidolgozója, vezetője, megvalósítója volt.

A tanulókat folyamatosan készítette fel tanulmányi versenyekre, vetélkedőkre, a tanévzáró gálákra, városi ünnepi műsorokra.

Rendkívül derűs, kiegyensúlyozott egyénisége nagyon sokat jelentett kollégáinak, hisz minden helyzetben meglátta és megláttatta, megtalálta a pozitívumot.

Kunszentmárton Város Önkormányzata munkája elismeréseként 2000-ben Városi Pedagógiai Díjban részesítette. 2011-ben az év pedagógusa lett, míg 2015-ben, nyugdíjba vonulásának évében munkájának elismeréséül a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Díjat is megkapta.

A 40 év alatt végzett könyvtárosi, magyar-történelem szakos tanári, osztályfőnöki, munkaközösség-vezetői, igazgatóhelyettesi és intézményvezetői feladatainak kiemelkedő ellátásáért érdemes a kitüntetésre.

A Pedagógusnapon készült képek az alábbi linken elérhetőek!

 

Herczeg Renáta

 

A hozzászólások nem engedélyezettek!