Tanévzáró a Zeneiskolában

A tanévzárók sora vasárnap délután a Zeneiskolával folytatódott. Wenner-Várkonyi Attila polgármester úr megköszönti a munkát a diákoknak és a pedagógusoknak egyaránt. A Zeneiskola a város életében jelentős szerepet tölt be, hiszen nem telik el úgy ünnepség, hogy ne csendülnének fel a nagyszerűbbnél nagyszerűbb muzsikák. Igazgató asszony munkáját egy csokor virággal ismerte el.

DSC_6869

Bahil-Csomán Éva a Zeneiskola igazgatója kiemelte, hogy az iskola növendékei számos versenyen megméretették magukat ebben az évben is.

DSC_6861

DSC_6883

Bahil-Csomán Éva a Zeneiskola igazgatója kiemelte, hogy az iskola növendékei számos versenyen megméretették magukat ebben az évben is.Tassonyi Zsolt zongora szakos diákjai Törökszentmiklóson vettek részt a Nemzetközi Zongoraversenyen. Benke Lili, Harmati Barbara, Kéki Tamara és Gulyás Gergő nagyon ügyesen képviselték iskolát és a várost egyaránt.

Kiskunfélegyházán a II. Kiskunfélegyházi Magyar Szerzők Vokális és Hangszeres Műveire Kiírt Országos Versenyen Szűcs Borbála nevezett ütőhangszeren. Eredménye: Különdíj. Felkészítő tanára: Varga Ákos. Zongorakísérő: ifj. Cseh András.

Jászberényben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gitárversenyen Jernei Mihály az I. díjat szerezte meg. Felkészítő tanára: Bozsik Márton.

Fazekas Máté szólóének kategória I. korcsoportban a „Tiszán innen, Dunán túl” népdaléneklési verseny megyei fordulóján KIEMELT ARANY minősítést ért el. Felkészítő tanárai: Harangozó Judit, Makra András.

Kiss Boglárka fuvola szakon fog felvételizni jövőre, de énekel is. A megyei énekversenyen az I. helyezést érte el. Felkészítő tanárai: Borsos-Janics Katalin és Deák Júlia.

Szűcs Borbála és Jernei Mihály képviselte a Zeneiskolát a Jász-Nagykun-Szolnok megyei tehetséges zeneiskolások hangversenyén, köszönet illeti őket és felkészítő tanáraikat.

A Zeneiskola ebben az évben sem tétlenkedett. Számos programmal színesítették Kunszentmárton kulturális életét. A teljesség igénye nélkül néhány példát említve: támogatói bál az idén 20 éves zeneiskoláért, tanszaki és növendékhangversenyek, karácsonyi koncert, Művészetoktatás napja a rajziskolával közösen, kiállítás az elmúlt 20 évből.

Tassonyi Zsolt a Zeneakadémián tartott diplomakoncertjén többen részt vettek, nemcsak a Zeneiskola berkeiből, de a város lakossága köréből is.

Bahil-Csomán Éva megköszönte a szülők segítő és önzetlen bizalmát, akik minden alkalommal a lehető legtöbb módon és formában támogatják a Zeneiskolát.

Egy újonnan alakult ősbemutatót láthatott a nézőközönség, ugyanis egy gitárzenekar alakult Papp Gábor vezetésével. A zenekar tagjai: Bodor Renáta, Tigyi Róbert, Tóth Éva, Varjasi Attila.

DSC_6899

Fontos információként hangzott el a tanévzárón, miszerint az új tanévben a vezetői teendőket ifj. Cseh András végzi majd, illetve másik igazgatóhelyettes Varga Ákos lesz.

A tanulói és tanári oklevelek kiosztása után a szolfézsosok egy remek hangulatú meglepetésszámot adtak elő, őket kísérte a Zeneiskola kiszenekara. A tagok: Csató Csenge-basszusgitár, Jernei Mihály - gitár, Varga Ákos – ütő, Pugner László-billentyű, Tóth Armand Kevin-Billentyű, Légrádi Blanka-énekelt a többiekkel együtt. Felkészítő tanárok: Deák Júlia, Bozsik Márton, ifj. Cseh András, Varga Ákos.

DSC_7028

A 20. tanévet lezárva a tanárok egy közös bográcsozásra invitáltak mindenkit.

Kívánunk jó feltöltődést és pihenést a nyárra.

Herczeg Renáta

A tanévzáró további képei az alábbi linken megtekinthető. 

 

 

 

 

A hozzászólások nem engedélyezettek!