ÚJRA- Futás az Idősekért

futi

2016. október 1-én az Idősek Világnapja alkalmából 3. alkalommal megrendeztük a jótékonysági futást. Összességében egy jelképes táv 2 km volt, ami nem elsősorban a versenyről, a kihívásról, hanem a jótékonyságról szólt. A résztvevők a nevezési díjak befizetésével támogatták a Kunszenti Szépkorúakért Alapítványt.

A kezdeményezés 2014 szeptemberében indult el, ugyanis 2014-ben egy Európai Uniós pályázat keretében felújításra került a Köttön utcai Idősek Bentlakásos Otthona. Igazán nehéz időszakon mentünk keresztül időseinkkel, ugyanis 2014 májusától 2014. november közepéig a háziorvosi  rendelőben volt ideiglenesen kialakítva az Idősek Otthona. Az első perctől fogva várták a visszaköltözés pillanatát, ugyanis ki lettek mozdítva a megszokott kis fészkükből. Igaz az a mondás, hogy „Idős fát nehéz átültetni”. A megújult épület nagyon szép lett, de a visszaköltözéshez nagyon sok apró tárgy hiányzott.

Egy délután összeültünk és azon tanakodtunk, hogy hogyan tudnánk megoldani az apró hiányosságok beszerzését. Herczeg Józsefné adta az ötletet, elmesélte nemrég egy családi jótékonysági futáson vett részt Budapesten…..nemhogy mi is rendeznénk egyet….innen indult a kezdeményezés. Másnap el is kezdtük a szervezést…..Nagyon jól sikerült az I. jótékonysági futás. A bevételből vásároltunk függönyöket, éjjeli szekrényeket, kisebb szekrényeket, járólapot a konyhába.

Minden kedves lakó jól érezte magát, sok ismerőssel találkozhattak és bíztak a mihamarabbi visszaköltözésben.

2015-ben ismét megrendeztük a II. jótékonysági futást, melynek a bevételéből egy szárítógépet vásároltunk, ami nagy segítség az őszi-téli időszakban. Nem hagytuk elveszni a hagyományt, így 2016-ban is megrendeztük a III. futást, melynek bevétele a Kunszenti Szépkorúakért Alapítvány számlájára került, amiből ismét hasznos dolgokat vásárolunk.

Igaz úgy jellemeztem, ez csak jelképes futás, de bizony nagy szervezést igényelt.

Szeretném megköszönni mindazoknak, akik segítettek a szervezésben és a lebonyolításban. Intézményvezető asszonynak és minden kolléganőnek külön köszönetemet fejezem ki, hogy szabadidejüket áldozták és segítettek kimozdítani Időseinket, hogy ők is részt vehettek rendezvényünkön.

Köszönetemet fejezem ki azoknak a személyeknek, akik nélkül nem valósulhatott volna meg ez a futás: Wenner-Várkonyi Attila- Polgármester úr, Balogh Géza, Bozsik Zsolt, id. Bozsik István, Czakó Gabriella, Csató András, Demjén Melinda, Dezső Dóra, Dénes Judit, Dénes Zsolt,Gulyás Tibor, Hegedűs Tünde, ifj. Jusztin László, Kakuk Balázs, Lászlóffy Endre, Madarász Norbert, Petrás Endre, Talmácsi Krisztián.

 

Támogatóink: Wenner-Várkonyi Attila, Dr. Fazekas Margit, Dr. Szabó Péter, Sárközi György, Gácsiné Bozsik Magdolna, Veres Margit Terézia, Benke Tiborné, Herczeg Edit, Bölcsődei dolgozók, Mátyás király úti Idősek közössége, Mátyás király úti dolgozók, Herczeg Józsefné, Posta dolgozói, Tűzoltóság dolgozói, Balla Éva, Földi Erika, Imre Kálmán, Majzik Lászlóné, Kósik András, Sípos Jánosné, Szepesi Istvánné, Mészáros Lajos, Herskovits Gábor, Tóthné Herskovits Dóra, Tóth Viktor, Tóth Olivér, Boldizsár Lászlóné,Kalmár Béla, Csíder Mátyás, Demjén Éva, Gere Zoltánné, Gere Zoltán, Bencsik Imre, Sándorfi Erzsébet, Polgár Béla, Pugnerné Balla Edit, Pugner Elek, Bencsik József, Takács Sándorné, Péntek Istvánné, Oláh Boldizsárné, Ottmár Sándorné, Csollákné Apatóczki Etelka, Balláné Veres Judit, valamint aki részt vett és részvételével támogatta az Alapítványunkat.          

                       

Jövőre ismét megrendezzük Október elején és reméljük nagyon sokan eljönnek rendezvényünkre.

                                                                                                          Bozsikné Kovács Hajnalka   

Az alábbi linkre kattintva a futás képei megtekinthetőek!

Íme a táblázat a nevekkel, akik részvételükkel támogatták e nemes kezdeményezést. 

kep1 kep2

kep3

A hozzászólások nem engedélyezettek!