Tájékoztató az M44-es eddig történt eseményeiről

Tájékoztató

Kunszentmárton Város Önkormányzata nevében tisztelettel tájékoztatom Kunszentmárton, Kungyalu, Istvánháza és a volt Állami Gazdaság lakosait az alábbiakról:

Az M44-es gyorsforgalmi út Tiszakürt-Kondoros közötti szakaszának tervezésével kapcsolatban tudomásunkra jutott ez év nyarán, hogy az ipari parknál eredetileg tervezett csomópont (lehajtó) és a 45-ös főút elkerülő szakasza – melyek a korábbi tervekben szerepeltek – jelenleg hiányoznak.

A Boldog István országgyűlési képviselő úr közreműködésével írt, 2016. június 14-i keltezésű levelünkkel megkerestük Orbán Viktor miniszterelnök urat, hogy Magyarország Kormánya - szükség szerint -, külön forrásból 5 milliárd forintot biztosítson az M44-es gyorsforgalmi út Kunszentmárton-Keleti csomópontjának és 45-ös számú főközlekedési út elkerülő szakaszának eredeti, engedélyes terv szerinti kiépítéséhez, hiszen ez városunk, illetve a Tiszazug érdeke.

A városunkban működő cégek: az NP Hungaria Kft., az Unitrade M&M Kft., az Interplex Hungary Kft. és az Euraseal Kft. vezetői 2016. június 22-én írott levelükben szintén ez ügyben kérték közbenjárásomat.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. 2016. augusztus 4-én hozzánk érkező tájékoztató válaszlevele többek között ezt tartalmazza:

„A pénzügyi háttér változása miatt több útépítési beruházás kivitelezési költségeinek racionalizálása miatt 2015. év folyamán bevezetésre került az új „gyorsút” útkategória, ami a korábbi „autóút” műszaki tartalmához képest csökkentett műszaki paramétereket jelent. A kivitelezési költségek további csökkentése eredményeként a NIF Zrt. felé megfogalmazott elrendelés az M44-est „gyorsútként” definiálja, továbbá nem rendeli el a 45 sz. főút Kunszentmárton elkerülő szakasz (és a hozzá csatlakozó csomópont) megvalósítását. A NIF Zrt. (törvényi rendelkezés értelmében) csak a rábízott feladatok végrehajtására jogosult, ezért a 45. számú főút Kunszentmárton elkerülő és további három csomópont első ütemben nem épül ki. Ez nem zárja ki – rendelkezésre álló pénzügyi fedezet esetén – a későbbi fejlesztés lehetőségét.

2016. augusztus 23-án megérkezett a válasz a Miniszterelnöki Kabinetirodától, melyben tájékoztatást kaptunk arról, hogy a megkeresés tartalmára való tekintettel Orbán Viktor miniszterelnök úrnak címzett levelünket illetékességből és válaszadásra továbbították a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz, Seszták Miklós miniszter úrhoz.

Közben, 2016. szeptember 20-án Kunszentmárton Város Képviselő-testülete levelet kapott a Szent István király, a Szent Imre herceg utcák, valamint az ezen utcákkal párhuzamos és ezekre becsatlakozó utcák lakóitól (a mellékletében 153 aláírással), hogy a Kormány minél előbb építesse meg a fent nevezett főút elkerülő szakaszát, mely levelet személyesen adtam át Boldog István országgyűlési képviselő úrnak. A levél e tájékoztató cikk mellékletét képezi.

Kunszentmárton mindent megtesz annak érdekében, hogy:

  • az Ipari Parkba eddig betelepült vállalkozásait megtarthassa, melyek számtalan kunszentmártoni és környékbeli családnak biztosítanak munkát,
  • további üzemek települhessenek az Ipari Parkba, stabil megélhetést biztosítva a lakosoknak,
  • a 45-ös főút melletti lakóingatlanok környezetének zajszintjét csökkentse,
  • a főút melletti halálos kimenetelű baleseteket elkerülje,
  • az M44-es gyorsforgalmi út Kunszentmárton-Keleti csomópontjának és a 45-ös főút elkerülő szakaszának megépítése megvalósuljon!

Kérjük Mindannyiuk szíves türelmét!

Wenner-Várkonyi Attila

polgármester

Az alábbiakban közzé tesszük az eddig elküldött és Önkormányzatunkhoz érkezett leveleket szíves megtekintésre.

000 001 002 003

doc02___-001 doc02___-002

doc03__-001

004 005

 

 

A hozzászólások nem engedélyezettek!