„Földi harmóniák” – Pataki Éva kiállítása

„Földi harmóniák” – Pataki Éva kiállítása

Tagadhatatlanul a képek tele van élettel és boldogságot, nyugalmat árasztanak. Mint a művészettől teljesen távol álló személy – én így távoztam azon kiállítás megnyitóról, mely kedd délután nyílt a Könyvtárban. Pataki Éva első, bemutatkozó kiállításáról tudósítok most és mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy látogasson el megnézni ezeket a lenyűgöző képeket, melyek november végéig tekinthetőek meg.

A kiállítást Herczeg László nyitotta meg. Pataki Éva kunszentmártoni lakos, de az élet elsodorta városunkból egy időre. Kunszentmártonban végeztem az alapiskoláimat, majd a Szőrmegyárban indult a képzés és ott szakmunkás képesítést szereztem. 1974-tól a szentesi Kórházban helyezkedtem el, elvégeztem a nővérképzőt. 20 évig az egészségügyben dolgoztam. 1977-ben férjhez mentem, két lányom született. 1996-ban költöztem Szegedre, ahol pénzügyi középvezetőként dolgoztam 15 évig. 40 év munkaviszony után kedvezményes nyugdíjba vonultam, de dolgozom jelenleg is biztosítási alkuszként.  2014-ben, mivel szüleim elhaltak, hazaköltöztem. A forgalmas zajos városok után felüdülés a csend, a nyugalom, a csodálatos környezet. Így kicsit több időm jut, az olvasásra, és a festésre, ami mindig nagy vágyam volt.” A képzőművészet és az irodalom iránti szenvedélyét tanárai Baldaszti József és Tóth János tanár úr ébresztette fel benne.

2012-ben találkozott a Jobb agyféltekés rajzolással Szegeden. Szeret rajzolni, de a festés világa egyre inkább vonzza. 2015-től kezdve a képek sorra születtek otthonában. Nagy segítséget kap Lantos József festőművésztől, aki tanácsaival segíti őt. Szenvedélyében családja: férje, lányai és unokái támogatják, bíztatják.

A megnyitót követően Pataki Éva szerényen köszönte meg a kiállítás lehetőségét. De én inkább azt mondom: „Mi köszönjük.”

A megnyitó képei az alábbi linken megtekinthetőek!

Herczeg Renáta

A hozzászólások nem engedélyezettek!