Győztek a kézilabdások! Gratulálunk!

Orosházi FKSE LINAMAR U23 - UniTurn Kunszentmárton 28 : 29 /16:11/
ÚJABB IDEGENBELI FANTASZTIKUS SIKER!!!!!

Csapatunk a 3. helyen álló Orosháza csapatához látogatott, ahol 4 játékosuk az NB-I-es csapatukban kerettag, sőt egy játékos még a korosztályos válogatottban is szerepelt. Nem a legjobb előjelekkel utaztunk el, hiszen az utóbbi hetekben igen gólerős balszélső játékosunk Kovács András munkahelyi elfoglaltság miatt volt jelen, de Kapás Krisztián sem tudott eljönni, sőt, bizonytalan volt Varga edző jelenléte is, aki végül a kezdés előtt röviddel azért megérkezett.
Az első 10 perc gyors, és kemény játékot hozott, felváltva estek a gólok 5:5. Horváth Feri, majd Fekete Károly góljaival, 2 gólos előnyre tettünk szert. 6:8. Egy kis megingás a védelemben,és a 18. percben a hazaiak 2 góljával ismételten egál, majd egy kis hullámvölgy ismételten, és a 23. percben 12:9, sőt 2 percre rá már 14:9 volt a hazaiak javára. Az I. játékrészben nem tudtuk tartani a beállósukat, aki dobálta a gólokat, vagy 7 méteres harcolt ki. A játék ebben az időszakában a hazaiak 5 hétméterest dobtak!!!
A félidő végén, Gelley Dávid góljaival 16:11-es hazai vezetéssel mentünk az öltözőbe.
A II. játékrészben a hazaiak tartották az 5 gólos előnyüket, a 33. percben Tóth Jacsa 7 méterest hibázott, de ismét kaptunk egy lehetőséget, amit Cselovszki Csaba már nem hibázta el.
Varga edző a II. játékrészben átszervezte a játékot, Cselovszki Csaba irányított Nyikos Tamás beállóba ment, így Gelley Dávid is jobban az átlövésre tudott koncentrálni, aminek meg is lett az eredménye, mivel 25:23-ra feljöttünk. Jacsa 7 méteresével az 55. percben már 26:26 volt az állás, sőt az 59. percben már mi vezettünk 2 góllal, 27:29!
Az utolsó percben a hazaiak kijöttek szoros emberfogásra, és elkeseredetten harcoltak az egyenlítésért, de végül 28:29 arányba sikerült behúzni ezt a rendkívül fontos idegenbeli mérkőzést, és továbbra is megőrizni a több mint egy éve tartó veretlenségünket.
Gólszerzők: Cselovszki Csaba 6/3, Fejes Marcell 3, Fekete Károly 2, Gelley Dávid 7, Horváth Ferenc 1, Krasznai Gábor 2, Danku Csaba 1, Perjési Viktor 3, Tóth Jacsa 3/3 és Nyikos Tamás 1.

Csapatunk legközelebb hazai pályán, /november 26. szombat 18.00 óra/ a Makó csapatát fogadja.
Hajrá Kunszent!!!!!!!

Szánthó Ferenc

13532835_1253570954706182_6356894642286931283_n 14639698_1253572361372708_7787558633741353910_n 15073536_1253571601372784_867845462813148430_n 15078971_1253573478039263_5954442001663144655_n 15095635_1253574671372477_46359917754683207_n 15107420_1253575014705776_7141459258521410400_n 15135977_1253572681372676_1769359540232739168_n 15171176_1253571238039487_4967341859364824459_n 15171214_1253570491372895_3279852557385657834_n

A hozzászólások nem engedélyezettek!