XXIII. Márton napi szavalóverseny

XXIII. Márton napi szavalóverseny

A Márton napok keretében a múlt héten a Szabó Gyula Művelődési Központ nagyterme négy napon át megtelt versmondókkal az egészen piciktől a nagyokig.

A négy nap alatt 80 szavaló 80 szavalata hangzott el. Több korosztályban több azonos helyezések is kerültek kiosztásra. Ebből is látszik, hogy rengeteg ügyes gyerek van. A zsűri több szempontot is figyel egy-egy szavalónál. Egyrészről a versválasztás a fontos. A gyermek életkorának, személyiségének, egyéniségének  megfelelő vers kiválasztása már fél siker. Ezt követi a az ütem, a hangsúly, az előadásmód, az összhatás és még ezer apró részlet, amire a zsűrinek figyelnie szükséges.

Hétfőn az óvodásoké volt a főszerep, ahol a helyi gyerekeken kívül érkeztek versenyzők Cserkeszőlőből és Szelevényről is.

A zsűri: Barna Mária, Kissné Fehér Edit és Kissné Marika.

Óvodások:

1.helyezett: Szabó Janka Luca – Cserkeszőlő

2. helyezettek:Fazekas Dóra – Kunszentmárton és Péter-Szabó Réka – Kunszentmárton

3. helyezettek:Hegedűs Olívia – Kunszentmárton és Nagy Csenge – Szelevény

Különdíjasok:

Sarkadi Amanda – Kunszentmárton

Czakó Fruzsina – Kunszentmárton

Dányi Gábor – Cserkeszőlő

Az óvodásokat kedden az 1. és a 3. osztály követte, ahol a zsűriben foglalt helyet:Vinczéné Papp Mária, Túri Lajosné Mariann és Faragó Sándor.

Első osztályosoknál a következő helyezések születtek

1.helyezett: Pozderka Gergő

2.helyezett:Nagy Sára Katalin

3.helyezett:Nálhi Kincső

Különdíjat vehetett át Sipos Arabella.

Harmadik osztályosok

1.helyezett: Fóth Gabriella

2.helyezett:Benke Lili Noémi

3.helyezett:Kulik Angéla

A szerdai napon a 2. és a 4. osztályosok szavalatai hangzottak el. A zsűritagok: Jauernik Istvánné, Holló Mártonné és Szathmáry József

A második osztályosoknál a helyezések:

1.helyezettek:Wenner- Várkonyi Réka és Katona Anita

2.helyezettek:László Enikő és Habranyi Ákos

3.helyezettek:Szabó Kitti és Ország László

A negyedik osztályosoknál a helyezések:

1.helyezettek: Varga Márk és Fazekas Máté

2.helyezett:Nagygyörgy Beatrix

3.helyezettek: Pálinkás Enikő Anna és Ugrai Nándor

A csütörtöki nap a nagyoké volt, tehát a felső tagozatosok mérték össze erejüket. A zsűri: Szabó Mihályné, Kézsmárkiné Szabó Ildikó és Herczeg László.

Ötödik osztályosoknál a következő helyezések születtek:

1.helyezett: Czakó Virgínia

2.helyezett: Szűcs Borbála

3.helyezett: Balla Dániel

Különdíjas lett: Géczi Vanessza

Hatodik osztályosok sorrendje a következőképpen alakult:

1.helyezett:Paulovics Panna

2.helyezett:Kiss Emese Blanka

3.helyezett: Vitkó Katalin Réka

Hetedik és nyolcadik osztályosok helyezései:

1.helyezett:Ugrai Dániel 8.osztály

2.helyezett: Tóth Armand Kevin 8. osztály

3.helyezett: Lengyel Laura 7. osztály

 

A szavalóverseny képei az alábbi linken megtekinthetőek!

A képeket a Szabó Gyula Művelődési Központ munkatársai készítették.

Köszönet értük.

Herczeg Renáta

 

 

A hozzászólások nem engedélyezettek!