Jótékonysági hangverseny

Jótékonysági hangverseny

2016. november 26-án különleges zenei élményben lehetett része azoknak, akik ellátogattak a kunszentmártoni Bartók Béla terembe. Este 6 órakor az Adventi Rézfúvós Kamaraegyüttes Charpentier jól ismert Te Deum (Téged Isten dicsérünk) című művével indított. A koncertet az esemény fővédnöke, Wenner-Várkonyi Attila, Kunszentmárton polgármestere nyitotta meg. A szervezők nevében Ócsai Imre, Kunszentmárton adventista lelkésze köszöntötte a hallgatóságot. A hangversenyen klasszikus és ünnepi dallamok csendültek fel. Az együttes vezetője, Molnár Miklós az egyes műsorszámok között beszélt azok mondanivalójáról, aktuális üzenetéről, de szó esett a zenekar megalakulásának történetéről, és azt is megtudhattuk, mit jelent a Hetednapi Adventista Egyház neve. A közönség egy ponton szereplővé vált, amikor a zenei kísérethez énekelte a „Nagy Istenem, ha nézem a világot” kezdetű dalt. A résztvevők a feledhetetlen emlékeken túl egy-egy ajándékkönyvet is elvihettek magukkal.

A rendezvényen befolyt összeget az önkormányzat szociális ügyeinek ellátására, a nehéz helyzetben élő emberek, családok megsegítésére ajánlottuk fel. Köszönet mindazoknak, akik e nemes ügy támogatásához anyagilag is hozzájárultak.

A szervezők

A hozzászólások nem engedélyezettek!