Monthly Archives: november 2016

MOL-SULIVÁLTÓ

MOL-SULIVÁLTÓ Szeged 2016. október 8. A Szegedi Sport és Fürdők Kft. hagyományos versenyére két csapattal neveztünk a KDSE színeiben. Az alsó tagozatos korosztályban Szántó Levente, Kovács Zoé, László Hunor összeállításban, míg az 5-6. évfolyamon Krenács Máté, Major Melinda, Gulyás Attila összeállításban versenyeztünk. Tanítványaink tudásuknak, életkoruknak megfelelően becsülettel helytálltak, szépen versenyeztek a sok-sok csapat között. Köszönet…
Olvasd tovább

Előadás a könyvtárban

2016. november 18-án Tálas László tartott előadást a Tiszakürti Arborétum múltjáról, jelenéről. Sok új információval lettünk gazdagabbak. Az előadást az arborétum csodást fényképeinek megtekintése zárta. Minden kedves érdeklődőnek nagy élmény volt! A könyvtár munkatársai
Olvasd tovább

Márton-napi teremfoci kupa

Márton-napi teremfoci kupa A Márton-napi eseménysorozat egyik eseményeként a múlt hét végén került megrendezésre a Márton-napi teremfoci kupa. Az eseményt hatalmas érdeklődés fogadta. 8 csapat részvételével zajlott a rendezvény. A helyi csapatokon kívül Szolnokról és Szarvasról is érkeztek csapatok. Fazekas János alpolgármester úr és Sárközi György képviselő, városi sportszervező megnyitóját követően el is kezdődtek a…
Olvasd tovább

XXIII. Márton napi szavalóverseny

XXIII. Márton napi szavalóverseny A Márton napok keretében a múlt héten a Szabó Gyula Művelődési Központ nagyterme négy napon át megtelt versmondókkal az egészen piciktől a nagyokig. A négy nap alatt 80 szavaló 80 szavalata hangzott el. Több korosztályban több azonos helyezések is kerültek kiosztásra. Ebből is látszik, hogy rengeteg ügyes gyerek van. A zsűri…
Olvasd tovább

Győztek a kézilabdások! Gratulálunk!

Orosházi FKSE LINAMAR U23 - UniTurn Kunszentmárton 28 : 29 /16:11/ ÚJABB IDEGENBELI FANTASZTIKUS SIKER!!!!! Csapatunk a 3. helyen álló Orosháza csapatához látogatott, ahol 4 játékosuk az NB-I-es csapatukban kerettag, sőt egy játékos még a korosztályos válogatottban is szerepelt. Nem a legjobb előjelekkel utaztunk el, hiszen az utóbbi hetekben igen gólerős balszélső játékosunk Kovács András…
Olvasd tovább

Kunszentmártoniak a Nagy Háborúban

Kunszentmártoniak a Nagy Háborúban című emlékkiállítás nyílt Az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság és a XX. Század Intézet által kiírt pályázat céljai tudományos művek megjelentetése, első világháborús emlékművek helyreállítása, tudományos és kulturális rendezvények, művészeti tevékenységek megvalósítása. A KÁMK nyertes pályázatának köszönhetően megvalósulhatott a Kunszentmártoniak a Nagy Háborúban című emlékkiállítás, melynek megnyitójára november 11-én pénteken került sor…
Olvasd tovább

Ünnepi képviselő-testületi ülés

Kitüntetések kerültek átadásra Ebben az évben november 11-én pénteken rendezte meg Kunszentmárton Város Önkormányzata a Márton napi ünnepi képviselő-testületi ülését. A vendégek sorai között foglaltak helyet Jászapáti vendégeink. Farkas Ferenc Jászapáti polgármestere; Kladiva Imre apát, plébános; Mihályi József a Vándorfy János Honismereti Szakkör vezetője és Molnárné Szikszai Klára tanárnő. 2015. őszén a 2016-os évet Szent…
Olvasd tovább

Vasárnap újabb kézilabda mérkőzés

Vasárnap, /november 20.-án/ 14.00 órakor Orosházán vendégszerepel a felnőtt csapatunk. Rendkívül nehéz mérkőzés előtt állunk, hiszen a hazai csapat a tabella 3. helyén áll, legutóbb a második helyen tanyázó Kiskunfélegyházától szenvedtek mindössze 2 gólos vereséget úgy, hogy néhány perccel a mérkőzés vége előtt még egál volt az eredmény. A hazaiak, az NB-I-es csapat utánpótlását képezik,…
Olvasd tovább

Kézilabda

  UniTurn Kunszentmárton - Köröstarcsai KSK. 31 : 26 /16:11/ Csapatunk, a jó erőkből álló, és roppant szimpatikus csapat ellen lépett pályára. Nem kezdtünk jól, a 3. percben 0:2 volt az állás. 2 : 2:, majd 4:4-re alakult az eredmény Kovács András remek góljaival. A 10. percben. 5:5-nél aztán beindult a gépezetünk, és szép lassan…
Olvasd tovább

Városunkba érkezett a Szent Márton ereklye

Városunkba érkezett a Szent Márton ereklye A Szent Márton Jubileumi év zárásaként a Római Katolikus Nagytemplomban búcsúi szentmisére került sor. Dr. Janes Zoltán kunszentmártoni származású zákányszéki plébánosnak köszönhetően véglegesen templomunkba került Szent Márton ereklyéje. A misén Dr. Janes Zoltán hangsúlyozta, hogy nem csak búcsúra érkeztek a zarándokokkal, hanem egyben tours-i Szent Márton születésének 1700. évfordulójára…
Olvasd tovább