Útfelújítás után – ünnepélyes átadás!

Útfelújítás után – ünnepélyes átadás!

Megújult egy csomópont, könnyebb lesz a bejárás – a komplex útfelújítási program keretein belül megvalósult beruházás, vagyis a 44-45-s számú csomóponti kereszteződés átadására került sor ünnepélyes keretek között városunk határában ma délelőtt.

Ünnepélyes keretek között adták át a 44-45-s számú csomóponti kereszteződést a város határában – a délelőtti ünnepségen elsőként Wenner-Várkonyi Attila polgármester köszöntötte a vendégeket – megnyitójában hangsúlyozva az infrastrukturális fejlesztések fontosságát:

– Nagy forgalmat bonyolít le ez az út, és az utóbbi években ez a csomópont állapotán is meglátszott. Nagy öröm számunkra, hogy a komplex útfelújítási program keretein belül megvalósulhatott a beruházás, és a XXI. század elvárásainak megfelelően megújult a csomópont. Útjainkon is az emberélet a legfontosabb – ugyanakkor az sem kérdés, hogy a közúthálózat megfelelő színvonala a biztonságos közlekedésen túl a térség fejlődésének egyik fontos fundamentuma.

Kunszentmárton polgármestere Czerván György államtitkáron keresztül köszönetet mondott a támogatásért a kormánynak, kiemelve, hogy a csomópont felújítása hazai forrásból valósult meg. Wenner-Várkonyi Attila köszönetet mondott a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Jász-Nagykun-Szolnok megyei igazgatóságának, jelesül Vántsa Zoltán igazgatónak azért, mert fontosnak, támogatandónak tartották a most megvalósult beruházást.

Számszaki mutatókkal bőven okadatolt köszöntőjében hasonló húrokat pengetett Vántsa Zoltán, a zrt. megyei igazgatója is. Mint kiemelte, 2016-ban országos szinten jelentős útfelújítási munkálatokat végzett a Magyar Közút – összesen 69 milliárd forintot fordíthattak a feladatra, a keretösszegből 444 kilométer főút és 119 kilométer mellékút újult meg. A megyei mutatók is számottevőek – 6 helyszínen folyt kisebb-nagyobb útfelújítás, amely közül a legjelentősebb a most befejezett beruházás volt: a 44-es számú főutat 650 méteren érintette, de a kivitelező a 45-ös út csatlakozási részét is felújította. A megyében a kivitelezést a HÓDÚT Kft. végezte. A műszaki összegzés során elhangzott: a szükséges profilmarást követően 57 centiméter vastagságú új pályaszerkezeti réteget építettek be, emellett a 1,5 méter szélességben a padkákat is stabilizálták. A kiegészítő műtárgyak, vagyis az új szalagkorlátok, valamint burkolati prizmák révén korszerű és biztonságos lett a csomópont, ráadásul a közlekedők dolgát tartós burkolatjelek is segítik mostantól.A fejlesztés során 3 konzolos portáltábla épült, amelyből kettőt a 44-es számú főúton, egyet a 45-ös számú főúton helyeztek ki – és a felújított csomópont teljes hosszán kiépült a közvilágítás.

Kettős minőségben érkezett az ünnepségre Fehér Petra: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés tagjaként, valamint Boldog István országgyűlési képviselő személyes megbízottjaként köszöntötte az ünnepség vendégeit:

– Tamási Áron örökbecsű gondolatai ma is megfontolásra érdemesek: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” A kormányzat az elmúlt években több évtizede halogatott utak építéséhez és felújításához látott neki, olyan munkálatokat végezve, amelyek fontosak az itt élők életminőségének javítása terén – az elmúlt három évben a térségben több mint 30 kilométer igen rossz állapotban lévő utat újítottak fel. Most egy balesetveszélyes gócpontot sikerült átépíteni, az elvégzett beruházás azt szolgálja, hogy az erre közlekedők a balesetveszélyt minimálisra csökkentve tudjanak tovább haladni.

A Fehér Petra által megosztott gondolatok között reményt keltő fejezet volt Boldog István ígérete, ami a kunszentmártoniakat jogosan foglalkoztatja annak kapcsán, hogy a 45-ös Kunszentmártont elkerülő szakasza kimaradt a gyorsforgalmi úthálózat építését célzó kormányzati tervekből. Ennek kapcsán az ünnepségen elhangzott: dr. Seszták Miklós nemzetfejlesztési miniszter az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának ülésén azzal a hírrel szolgált képviselőnek,  hogy 4-5 éven belül elkészülhet a Kunszentmártont elkerülő út.

Köszöntötte az ünnepség vendégeit Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára is – mint beszédében hangsúlyozta, nem uniós forrásokból valósult meg a beruházás, hanem a költségvetésből biztosítottak keretet a munkálatokra:

– Országszerte szám szerint 173 útszakasz újult meg az elmúlt időszakban – az a tény, hogy a költségvetésből jelentős összeget fordíthatott hazánk erre a fontos célra, egyszerre alapfeltétele és igazolása annak, hogy a magyar gazdaság egyre jobban teljesít.

Az ünnepélyes átadás során a fejlesztést Nicoara Miklós a HÓDÚT Kft. főépítésvezetőjejelentette készre – a kft. a létesítményt a kiviteli tervek szerint első osztályú minőségben elkészítette, és a mai nappal átadta a Közútkezelő részére.

Az ünnepélyes keretében pár percre megállították a 44-es út forgalmát – a létesítményt megszentelte Kalaman János plébániai kormányzó; Csóki Ferenc tárogatózása emelte az ünnepi ceremónia fényét.

Végül a résztvevők átvágták a fejlesztés tényleges átadását szimbolizáló nemzeti színű szalagot.

Az állami forintok jó helyre kerültek, a beruházás hosszútávon szolgálja majd sok közlekedő érdekét. Ez egy közös munka, közös összefogás eredménye. Bízunk a kapott ígéretben, miszerint 4-5 éven belül a 45-ös Kunszentmártont elkerülő szakaszának átadó ünnepségén is jelen lehetünk!

Az ünnepélyes átadó képeit az alábbi linken tekinthetik meg.

 

 

Az ünnepélyes átadó képeit az alábbi linken tekinthetik meg.

Herczeg Renáta

 

 

A hozzászólások nem engedélyezettek!