Gitárkoncert

Az est fellépői mindannyian a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar hallgatói, közülük ketten: Papp Gábor és Gulyás Dóra Eszter idén végeznek Tanári mesterszakon. A szóló darabok mellett, egy kvartett is felcsendült. Ez a kis együttes már nem először játszik együtt, ugyanis az utóbbi években többször is voltak Olaszországban zenélni, ahol felkérést is kaptak Németországba egy újabb koncertre, illetve az egyetemi gitárzenekar tagjaiként már számos országban jártak köztük Szlovákiában és Görögországban.

Több zenei korszakot felölelő koncertet hallhattunk: a reneszánsztól a barokkon és a klasszikán át egészen a XX. századi zenéig. A koncert apropója nem más, mint a két végzős hallgató egyetemi diplomahangversenyére való felkészülés és persze az együtt zenélés öröme

Papp Gábor

A Gitárkoncert képei az alábbi linken megtekinthetőek. 

A hozzászólások nem engedélyezettek!