Tájékoztatás a madárinfluenzával kapcsolatban

A Földművelésügyi Minisztérium Élelmiszerlánc-felügyeletért Felelős Helyettes Államtitkárságának tájékoztatója a lakosság felé. 

Magyarországon 2016. november 4-én megállapításra került az igazoltan a költöző vadmadarak által terjesztett H5N8 típusú magaspatogenítású madárinfluenza vírus jelenléte. A magyarországi megjelenést követően az EU több tagországában is igazolták e vírus jelenlétét.

A járványhelyzet súlyossága – jelenleg Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megye érintett – miatt a járványkitörések körül védő és megfigyelési körzetek kerültek kijelölésre, melyek által az Ön által vezetett település is érintett. Ezekben a körzetekben speciális járványügyi előírások kerültek elrendelésre. Az Országos Főállatorvos határozatában november 15-én előírta a baromfi zártan tartását a fertőzéssel akkor érintett három megyében.

A NÉBIH honlapján minden vonatkozó információ megtalálható. 

 

A hozzászólások nem engedélyezettek!