Pályázati eredmények

Pályázati eredmények a KSZC Kunszentmártoni Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakképző Iskolájában

Iskolánk nevelőtestülete nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a pályázati lehetőségek kihasználásával is növeljük diákjaink esélyeit a tanulásra, művelődésre, egy adott szakma minél mélyebb elsajátítására. Nincs ez másképp a 2016-17-es tanévben sem, hiszen öt nyertes pályázat megvalósítása zajlik ezekben a hónapokban.

A "Brigakadémia" - a kerékpáros sport és az egészséges életmód népszerűsítése a fiatalok körében”pályázat célja, hogy az egészséges életmódot, a szabadtéri sportokat népszerűsítse a diákok körében. A támogatás lehetővé teszi, hogy a helyi általános és középiskola diákjai egy közös rendezvényen megismerkedjenek az egészséges étkezés, az egészségügyi mérések fontosságával, a mozgásszegény életmód veszélyeivel. Az egészségnapon fiatal kunszentmártoni sportolók tartottak kerékpáros bemutatót, valamint a résztvevők ügyességi versenyen mérhették össze tudásukat.

 „Építsünk gokartot! a gépészeti szakmák iránt érdeklődő fiatalok tehetséggondozása” pályázat az általános iskolás és középiskolás diákok számára teremt lehetőséget a gépészeti szakmák megismerésére, a pályaválasztás megkönnyítésére. A résztvevők szaktanárok segítségével önállóan terveznek és kiviteleznek egy gokartot, társaik számára bemutatót szerveznek, illetve gyárlátogatáson ismerik meg a modern gépészeti technológiákat. Mindkét pályázat a tehetséges fiatalok támogatását célzó Nemzeti Tehetség Program keretein belül valósul meg.

Az Eraszmus+ program szakiskolás diákok részére biztosít lehetőséget külföldi szakmai gyakorlat teljesítésére, a szakmai tudás elmélyítésére, a határon túli munkáltatói és munkavállalói szokásrend megismerésére. Ebben a tanévben iskolánkat Döbrei Alexandra Antónia 10. évfolyamos, bolti eladó tanuló képviseli a 3 hetes, Franciaországban megvalósuló szakmai gyakorlaton.

Idén 4. alkalommal nyert iskolánk támogatást a Határtalanul pályázaton. Ez a támogatási rendszer lehetővé teszi, hogy iskolánk szakgimnáziumi tanulói kapcsolatot alakítsanak ki határon túli magyar iskolák diákjaival, pedagógusaival. A tanév első felében a csíkszentmártoni középiskola diákjai látogatták meg iskolánkat, a tavasz folyamán pedig iskolánk 28 fős csoportja utazik testvérvárosunkba.

A hátrányos helyzetű tanulók és mentor tanáraik ebben a tanévben is pályázhattak Macika-Útravaló programban. Az „Út az érettségire” alprogramra benyújtott 7 pályázatunkat támogatásra érdemesnek minősítették, az „Út a szakmához” alprogram esetében még nem született meg a támogatói döntés.

Csík Jánosné

k1 k2 k3

 

A hozzászólások nem engedélyezettek!