Győzelem a Pick Szeged II csapata ellen

Pick Szeged II - UniTurn Kunszentmárton 24 : 27 / 11:13/

Tegnap este ebben a csarnokban még a MOL Pick Szeged - PPD Zagreb játszott BL mérkőzést. Alig 20 órával később, már a csapatunk léphetett pályára a kézilabda egyik nagy "szentélyében" !
Most sem volt teljes a keretünk, hiszen Kovács András, Nyikos Tamás, Perjési Viktor, Kapás Krisztián, és ifj. Tóth László hiányoztak.
Nagyon fontos volt számunkra ez az idegenbeli mérkőzés, hogy megtartsuk pontbéli előnyünket, hiszen egy nagyon jó csapat ellen léptünk pályára.
Tapogatódzó, de gyors játékot hozott az első 15 perc. A 10. percben 3:5-ös vezetésünknél Cselovszki Csaba két ziccert hibázott, így nem tudtunk meglépni, ami a hazaiakat felhozta, és a 20. percben 8:8-as egált mutatott az eredményjelző. Előbb Jacsa, majd Gelley góljaival sikerült ismét előnyre szert tenni, és a félidőt 11:13-as előnnyel zártuk.
Az első félidő közepén nagyon jól működött a védelmünk, hiszen 10 percen keresztül nem kaptunk gólt.
A II. játékrészt nem kezdtük jól, hibáztunk, voltak eladott labdáink és a 35. percben máris egál, 14:14 volt az állás. A hazaiak 7 méterest hibáztak, Gellei labda szerzésből gólt szerzett, majd kapusunk Subicz Attila két ziccert is hárított, így a 40. percben, 16:19 volt ide.
Az 50. percben a hazaiak ismét feljöttek egy gólra, 19:20-ra, de egy fergeteges szériával ismét vezettünk 19:24 arányban. Előnyünket növelhettük volna, de két ziccert elhibáztunk, majd Jacsa egy szemfüles góllal, az üres kapuba talált. Könnyelműsködésünknek köszönhetően az 59. percben 24:26 volt az állás, majd Jacsa góljával sikerült behúzni ezt a nagyon fontos mérkőzést, és megnyerni 24:27 arányban.
Gólszerzők: Tóth Jacsa 8/5, Gelley Dávid 8, Krasznai Gábor 3, Fejes Marcell 3, Fekete Károly 2, Cselovszki Csaba 1, Horváth Ferenc 1, Danku Sándor 1.
Csapatunk legközelebb március 11-én, szombaton 18.00 órakor hazai pályán a Békéscsaba együttesét fogadja.


Várjuk szurkolóinkat. Hajrá Kunszent!!!!!!

Szánthó Ferenc

17017004_1373491179380825_2672310287194636150_o 17038601_1373489236047686_1229469108424152049_o 17097482_1373489886047621_941649198726871232_o 17157371_1373492336047376_185581283581322928_o 17157770_1373491722714104_4971417541694728915_o 17158994_1373485599381383_554619110036151329_o 17191711_1373486779381265_8256065017326161763_o

A hozzászólások nem engedélyezettek!