Tanári hangverseny

Tanári hangverseny és zeneiskolai-fúvószenekari hírek

A Kunszentmártoni Zeneiskola immáron 15. alkalommal rendezte meg - a városi március 15-i megemlékezés kísérő programjaként - ünnepi tanári hangversenyét. Idén iskolánk művésztanárai számos rendhagyó műsorszámmal is készültek, melyekben növendékeink is szerepet kaptak ebben az évben. Műsorunkat rendhagyó módon Balla Tibor népzenész kezdte tekerőlanton, majd a teljesség igénye nélkül a fuvola-együttesünk lépett fel. Ismét bemutatkoztak a néptáncosaink, majd kis kihagyás után a Vivace kamarakórus is kedveskedett nekünk.
A tanári kamara produkciók végén az idén 20 éves Kunszentmártoni Fúvószenekar is megörvendeztette lelkes kis közönségünket, nagy sikerrel. 

Továbbra is szeretnénk folytatni azt hagyományt, hogy nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódóan tanári hangversenyt rendezzünk a városnak, és ilyen formában is hozzájáruljunk a település kulturális életéhez. Művésztanárainknak a tanítás mellett egy-két koncert adódik a tanév során, hogy megajándékozzák városunk zenét kedvelő lakosságát, ezért kérünk mindenkit, támogassanak bennünket ebben.

Egy pár szóban a tanévünk indulásáról. Zeneiskolánk a 21. tanévet 16 pedagógussal kezdte, közel 250 gyermek tanul nálunk zenét, melynek jelentős részét a vidéki telephelyen tanuló gyerekek alkotják. Számos rendezvényünk volt, és lesz is az idén. Májusban tartjuk a szintén hagyományosan megrendezésre kerülő anyák napi növendék koncertünket, ezt követi majd a pünkösdi ünnepi templomi hangversenyünk. Nem múlhat el tanév megmérettetések nélkül. Versenyekre is készültünk, készülünk. Március elején került megrendezésre Mezőtúron a megyei fafúvós verseny, melyet iskolánk hét tanulóval képviselt. Felkészítőik: Krokavecz András (fuvola) és Bahil Attila (klarinét- szaxofon). Eredményeink: Erdősi Beatrix – szaxofon III. helyezés, Határ Márk – klarinét III. helyezés, Nacsa Ivett – klarinét III. helyezés, Szabó Tímea – szaxofon I. helyezés. Felkészítőjük: Bahil Attila, zongorán kísért, Tassonyi Zsolt. Szívből gratulálunk nekik, hogy ezen kiváló eredményekkel tovább öregbítették iskolánk hírnevét! De a versenyeknek még nincs vége. Áprilisban rendezik meg ugyanis Tiszafüreden a megyei rézfúvósversenyt, ahol iskolánkat Kardos Lőrinc fogja képviselni, felkészítője pedig Mezei Attila.

Fúvós örömhíreink
Nyertünk NKA-s pályázatot, mellyel Erdélybe készülünk a nyáron, reméljük ez is egyfajta motiváció amellett, hogy zenekarosnak lenni továbbra is kiváltságos! Újból felélesztjük a Tücsök zenekart, mely a „nagy” zenekartól teljesen külön fog működni, tagjait csak az arra érdemes és legszorgalmasabb tanulóink fogják alkotni. Cserkeszőlőből nagyon sok új kiszenekaros fog jönni, ami nagy öröm számunkra, mert lesz utánpótlás, másrészről viszont fájó, hogy városunk iskolásaiból nehezebb gyerekeket toborozni, felkelteni érdeklődésüket a fúvószenekari tevékenységek iránt. Cserkeszőlőből viszont szívesen jönnek a gyerekek fújni, és a szülők is bátran elengedik őket.

Idén 20 éves a Kunszentmártoni Fúvószenekar, és eme nemes jeles jubileumi alkalomból 2017. november 18-án jótékonysági támogatói bált rendezünk, melyre nagyon sok szeretettel várunk mindenkit, aki valaha valamilyen formában kapcsolatba került a zenekarunkkal. Akár tagjaként, szülőként, támogatóként, nézőként, rajongóként, egyszóval MINDENKIT VÁRUNK NAGY SZERETETTEL!

Cseh András, Varga Ákos

A Tanári Hangverseny képei az alábbi linket megtekinthetőek!

A hozzászólások nem engedélyezettek!