XIX.Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Idősotthonok Szépkorú, de Ifjúszívű Lakóinak Kulturális és Sportverseny

A XIX.Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Idősotthonok Szépkorú, de Ifjúszívű Lakóinak Kulturális és Sportversenye a Dani Margit Városi Sportintézményben2017. május 3-án került megrendezésre.

A megyéből 24 intézmény, több mint 300 fő vett részt. Párhuzamosan zajlottak az események a csarnokban a kultúrális, a csarnok előtti területen pedig a sport-ügyességi verseny. A megnyitón, Donka Máté nagycsoportos óvódás Óbecsey István: Szeressétek az öregeket című versét szavalta. Majd az Önkormányzati Óvóda Ficánka és a Szitakötő csoportjának kisóvódásai szerepeltek. A rendezvényen hangzott el először Kunszentmárton Város Himnusza, melyet Niczky Géza írt. A nap során intézménylátogatásra is sor került, melyet Benke Györgynek köszönhetünk. Délben jó ebédhez szólt a nóta Csík József nóta énekes előadásában. A nap végén a Tanárock együttes szórakoztatta a résztvevőket. Kézműves kiállítással is készültek a kis szorgos kezek. A nap folyamán rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk,vendégeink nagyon elégedettek voltak, és elvitték magukkal városunk és intézményünk jó hírét.

Engedjék meg, hogy ezúton fejezzük ki hálás köszönetüket támogatásukért, amellyel hozzájárultak rendezvényünk sikeres lebonyolításához.

Bozsikné Kovács Hajnalka

 

A rendezvény délelőttjének képei az alábbi linken megtekinthetőek!

A rendezvény délutánjának képei az alábbi linken tekinthetőek meg!

A hozzászólások nem engedélyezettek!