Városszépítő nap

Légy tettre KÉSZ!

Városszépítő nap

 

Május 13-án megmozdult a város. Volt, aki a gátfutáson mérette meg magát, mások a címben olvasható felhívásra egy szokatlanabb fajtáját választották a sportnak: sűrű törzshajlítással virágokat ültettek a Mindenki kertjében vagy szemetet szedtek a Körös-parton, illetve a súlyemelést gyakorolták a part menti bozótos ritkításával, összegyűjtésével.

     Az ötletgazda a KÉSZ (Keresztény Értelmiségiek Szövetsége) helyi csoportja volt. Ebben az évben legfontosabb céljukként a környezet szépítését jelölték meg.

      A Mindenki kertje már a harmadik évébe lépett, azóta ültetnek a város önzetlen lakói szebbnél szebb virágokat a Hősök szobra és a buszmegálló melletti parkba. Állandó önkéntesként Rabiné Kati az akció motorja. Idén a Hagyományőrző Klub és a Szalva és Tóth Kert Kft kunszentmártoni faiskolája is csatlakozott az akcióhoz. Imrei László és a Nőklub néhány tagja szép egynyári és évelő virágokat hozott, a faiskola képviseletében Czakó Imre ültetett kis cserjéket, melyek egész évben díszei lehetnek a kertnek. Az öntözést a Kamasz-tanya fiataljai vállalták vezetőjük, Kollár Edit irányításával. Ők azok, akik ezen a napon az ártéren több mint tíz zsák szemetet is összegyűjtöttek.

     A Körös-part szépítése már nagyobb falat. Miután megszűnt a hajóforgalom a Körösön, a partot lassacskán birtokba vette a növényzet. Sajnos tájidegen fajok – pl. amerikai kőris – is megjelentek olyan agresszív módon, hogy teljesen elborították a fűzfák közötti területeket. Évek óta bántja a várost, a Köröst szerető emberek szemét ez az elhanyagolt környezet, hiszen a gyönyörű folyó látványát elzárja. Szégyenkezni kell miatta az ide látogatók előtt is.

     Ezt unta meg a KÉSZ vezetősége, és a tagsággal elhatározták, tesznek ellene. Kezdeményezésükre sikerült elérni, hogy a Város vezetése, az ATIVIZIG, a KÖVIZIG és a Körös-Maros Nemzeti Park döntéshozói közös nevezőre jutva hozzájárultak ahhoz, hogy a régi hídtól a Kisfaludy utcáig, a kövezett gátszakasz mellett folyamatosan tisztán tarthassák a vízpartot.

     Segítő partnert találtak a Körös Horgászegyesületben. Elsőként a horgászok láttak munkához: a hídtól lefelé megkezdték a növényzet ritkítását, irtását. A résztvevők így a téli tűzrevaló egy részét is elő tudták teremteni. Délben jól esett a finom bográcsos paprikás krumpli. Az eső sajnos megszakította a munkát, de nem zárta le.

     A területen továbbra is szabad a tájidegen fák kivágása, bárki élhet a lehetőséggel. Feltétele, hogy igényét jelentse be Hoffmann Zsolt jegyző úrnak vagy Benyó György gátőrnek, illetve a kijelölt szakaszt tisztán, a honos fajokat pedig érintetlenül hagyja.

    A munkának több haszonélvezője lesz: a nemzeti park megszabadul az invazív növényektől, a vízügy árvízi munkáját, az árvíz levonulását nem hátráltatja a sűrű növényzet, a horgászok több helyet nyernek, a város legszebb része megszépül, és nem utolsó sorban a családok előteremthetik téli tüzelőjük nagy részét.

Tóthné Barna Mária

P1010741

A hozzászólások nem engedélyezettek!