XIV. Körös-parti Sportnap

XIV. Körös-parti Sportnap

Évről-évre növekvő létszám és egyre frenetikusabb hangulat – a Körös-parti Sportnapról felmerülő első gondolat, ami eszébe jut a kilátogatóknak. Egyre több embert vonz a sárkányhajó verseny. Aki egyszer átéli, ő a következő évben is versenyezni szeretne.

Wenner-Várkonyi Attila polgármester megnyitó gondolatait követően elkezdődtek a sárkányhajó versenyek előfutamai, délután pedig a döntő futamokra került sor.

Az önkormányzatok dobogósai:

  1. helyezett: Csépa Önkormányzata
  2. helyezett: Kunszentmárton Város Önkormányzata
  3. helyezett: Öcsöd Önkormányzata

A céges, baráti társaságok első három helyezettje:

  1. helyezett: UniTurn
  2. helyezett: Kunszentmártoni Önkormányzata
  3. helyezett: Vadsárkányok Katona Trans

A délelőtt a főzőverseny jegyében telt. A délutánt különböző versenyek színesítették, többek között: homokvárépítés, ergométer húzása, sörivő és virsli evő verseny, gumicsizma dobálás, íjászat és lovaglás.

Hat órai kezdettel a Szent Márton Társulat varázsolta el a közönségét, de nem csekély sikert aratva fellépett még a Kunszent Band és az EDDA Tribute zenekar is.

Ezen a Sportnapon is mindenki megtalálta a számára kedves elfoglaltságot, akár versenyzőként, akár nézőként volt a Körös parton szombat délután.     

A rendezvény főszervezője Sárközi György képviselő, városi sportszervező nélkül a rendezvény ebben az évben sem valósulhatott volna a Körös-parti Sportnap ilyen színvonalasan.

További támogatók: Kunszentmárton Város Önkormányzata, Kunszentmárton Város Képviselő-testülete, Kunszentmártoni Önkormányzat Városgondnoksága, Wenner-Várkonyi Attila polgármester, Fazekas János alpolgármester, Dr. Hoffmann Zsolt jegyző, Dr. Péter Zsuzsanna aljegyző,

Dr. Fazekas Margit, Gácsiné Bozsik Magdolna, Imrei István, Jauernik István, Dr. Szabó Péter képviselők, Katona Józsefné, Oberna István, Vass és Vass Kft., Heaven Bistro, a BÁCSVÍZ Zrt., UniTurn Kft., NP Hungaria Kft., a MemoArt Kft., Katona Transsped Kft., Kéki Patika, Köröshús Kft., Anna Cukrászda és Pizzéria.

Herczeg Renáta

A rendezvény képei az alábbi linken megtekinthetőek!

 

 

A hozzászólások nem engedélyezettek!