Szent István király napi ünnepi szentmise és cipóosztás

Szent István király napi ünnepi szentmise és cipóosztás

Augusztus 20-án 10 órakor kezdődött a Római-Katolikus Nagytemplomban a Szent István király napi ünnepi szentmise, melyet Kalaman János plébániai kormányzó celebrált. A szertartás alkalmából plébános úr megáldotta és megszentelte az új kenyeret, melyet a templomban a szentély előtt kenyér-oltárként helyezett el Láziné Ecsédi Magdolna a Független Kisgazda Földmunkás és Kisgazda Párt Független Női Szövetség vezetője, a Katolikus Karitász segítő munkatársaival együtt. A kenyér-oltárt a történelmi zászlón helyezték el, mely ebben az évben 80 éves.

A kenyérosztás Nagy Ferenc esperes plébános idejében kezdődött lassan 20 éve. Először csak egy nagy kenyeret helyeztek el az oltárnál, a cipóosztás később alakult ki. Az első kenyér-oltárt Dr. Janes Zoltán, akkor még kispap emelte Túri-Kiss István idejében. A korábbi évekhez hasonlóan, ebben az évben is, a szentmise végén a hívek között 190 cipó került szétosztásra, melyből a Kungyaluban megtartott szentmisére érkezők számára is jutott.

A kárpátaljai, csíkszentmártoni ifjak és hozzátartozóik is részesültek a cipókból, így a kunszentmártoni hagyományok határainkon túl is eljutnak.

Köszönet Laurinyecz Pál Szent Márton Katolikus Templom kántorának és kedves családjának, továbbá a Szent Márton Énekkarnak, akik énekeikkel még emelkedettebbé tették az ünnepi szentmisét. „Legnagyobb hálánkat fejezzük ki, hogy Kalaman János plébániai kormányzó csodálatos szent miséjének köszönhetően, törekvéseink folytatódhattak, folytatódni fognak és kiteljesedhetnek. Köszönjük a kedves jó hívek megjelenését az ünnepségen.” – mondta Láziné Ecsédi Magdolna.

 

Herczeg Renáta

A szentmise képei az alábbi linken megtekinthetőek!

 

A hozzászólások nem engedélyezettek!