A III. Isonzó Expresszel az Isonzó-frontra

A III. Isonzó Expresszel az Isonzó-frontra

A MÁV Nosztalgia Kft 2015 és 2016 után 2017-ben is elíndította az ISONZÓ EXPRESSZ történelmi emlékvonatát az Oszták-Magyar Monarchia első világáborús délnyugati, olasz frontjára,- ezúttal a Magyar Országgyűlés elnöke, Kövér László és a Szlovén Parlament elnöke, Milán Brglez fővédnökségével. A 15 kocsiból álló különvonat több, mint 400 utassal a fedélzetén július 16-án indult Kelenföldről és Hegyeshalom, Bécsújhely érintésével az osztrák Semmering vasútvonalon Jeszenicéig, a szlovén-osztrák határig, majd onnan az ötnapos emlékút központi szálláshelyére, Nova Goricáig. Az ideérkezést megelőzően, a délután folyamán a Tolmein alatti modrejcei osztrák-magyar katonai temetőben részt vettünk a közös szlovén-magyar állami megemlékezésen katonai tiszteletadás mellett, ahol az elnök urak elhelyezték a temető központi síremlékén a kegyeletes megemlékezés szép koszorúit.

A program július 17-én délelőtt Nova Goricától délre, az olasz határnál fekvő Cerje-dombi hétemeletes kilátó felkeresésével kedődött, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a környező egykor harcterekre minden irányban. Az olasz határt átlépve, a karszt fennsík délnyugati sarkában a Monte sei dei Busi lejtőjén az 1930-as években kialakított és a világáborúban elesett olasz katonák emlékművéhez, a monumentális redipugliai csontkamrához érkeztünk, amely tööb,mint százezer olasz katona végső nyughelyét jelenti. Az osszárium tetejére 22 lépcső vezet fel, amelyek abc sorrendben őrzik mintegy 40.000 ezer azonosított, és további 60.000 ismeretlen katona maradványait. A döbbenetes hatású emlékművel szemben, a főút másik oldalán emelkedő Szent Illés hegyen érdekes emlékparkot aklakítottak ki az olasz 3. hadsereg múzeumával. Innen a közvetlen közeli osztrák-magyar katonatemetőt kerestük fel Foglianóban, amelyben 14.550, a környékbeli harcokban elesett osztrák-magyat katona nyugszik, kiknek katonás rendben sorakozó sírkövei veszik körül további hétezer ismeretlen o-m. katona tömegsírját.

Az ebédet követően délután értünk fel a magyar köztudatban fogalommá vált Doberdó-fennsík egyik különösen nevezetes pontjára, San Martino del Carso falucskába, ahol a helyi alpini (hegyivadász) hagyományőrzők igazán szívélyes fogadtatásban részesítették csoportunkat az általuk létesített múzeum előtt, amely a környéken máig előkerülő világháborús emlékek valóságos tárháza. Innen  az egykori templomdombon a magy. kir. nagyváradi 4. honvéd gyalogezred egyik felújított emlékgúlájához mentünk fel, ahol előadás keretében róttuk le kegyeletünket az itt, iszonyatos körülmények között harcoló honvédeink emléke előtt. Erről a helyről a fennsík legmagasabb pontjához, a 275 m magas Monte San Michélére vezetett az utunk, útközben helyreállított kavernák, megfigyelőállások mellett elhaladva. Az itt folyó harcok egyik legvéresebb helyszínének csúcsán az olaszok emeltek egy karsztkövekből álló rusztikus emlékművet, amelyen fehér márványtáblán a következő felirat áll : “ Ezeken az ormokon olaszok és magyarok hősiesen harcoltak és testvérekké lettek a halálban. 1915 július- 1916 augusztus.”  E tábla  alatt helyeztem el a magammal hozott babérkoszorút a cs. és kir. nagyváradi 37. gyalogezred hős katonái emlékére annak folytán, hogy dr. Mezey Lajos városunk szülötte, későbbi m.kir. kormányfőtanácsos, akkor mint önkéntes hadbavonult egyetemista, ennek az ezrednek a kötelékében harcolt, s 100 évvel ezelőtt, 1917 május 24-én esett olasz hadifogságba a doberdói fennsík délkeleti nyúlványáért, a Hermada hegyért vívott 10. isonzói csatában.

Másnap, július 18-án északi irányba, az Isonzó felső folyásának vidékére vezetett az utunk a Júliai Alpok gyönyörűséges magashegyi környezetében. Tolmein fölött, a Kolovrat hegy 1000 méter feletti hegygerincén értünk fel az I. világháborús szabadtéri emlékhelyhez, ahonnan páratlan panorama tárult elénk az Isonzó völgyére, a környező hegyekre és az egész Isonzó-front harctereire. Különleges élményt jelentett ezen az abszolút hiteles helyszínen Dr. Négyesi Lajos hadtörténész előadása a 12. Isonzói csataként ismert caporettói áttörésről, továbbá a hegygerincen meglévő fedett lövészárkok bejárása, valamint a magyar katonai hagyományőrzők közelharc-bemutatója egy Skoda Művek által gyártott 75 milliméteres hegyitarack elsütésével fűszerezve. Ezután  a nevezetes városkába, szlovénül Kobaridba leereszkedve  meglátogattuk a gazdag világháborús emlékanyagot bemutató múzeumot, majd megpihentünk a tipikus olasz hangulatú főtér vedéglátóhelyein. Ezt követően tovább utaztunk Bovecen túl északra, a Koritnica patak völgyében álló Kluze erődhöz, amely patak legszűkebb részén már évszázadok óta stratégiai fontosságú átjárót zárt le, s amelyet a világhábúban a Monarchia is használt. Nova Goricába visszatérőben még megnéztük az Isonzó fölött átívelő solkani vasúti hidat, amely 220 méteres hosszával és 85 méteres középső(bolt)ívével a világ leghosszabb kőhídja.

A szerdai nap a fakultativ programok napja volt, én sokadmagammal az olasz hadszintereket kerestem fel délen, közel az Adriához, így Monfalconében a Nagy Háború tematikus parkjának egy részét a város fölöttti karszt magaslatokon szakértő olasz vezetéssel bemutatva a szépen felújított védelmi vonalakat és különböző állásokat. A program következő állomása  igazi meglepetés volt: az egykori frontvonaltól cca. 30 km-re nyugatra Palmanova, a velencei alapítású csillag alaprajzú erődváros, amely máig megőrizte barokk építészeti arculatát, 100 évvel ezelőtt pedig a Monarchia hadifoglyainak első gyűjtőállomása volt, s ennek folytán itt is megnézhettünk egy szépen gondozott oszták-magyar katonai temetőt. Az itt szokásos szieszta után visszatérve a Karsztra, Visintiniben felkerestük az 1918-ban magyar katonák által épített, de csak hét évtizeddel később, olasz-magyar együttműköddéssel felújított és így csak 2009-ben felszentelt Magyar Emlékkápolnát, ahol az út során utoljára róhattuk le kegyeletünket a100 évvel ezelőtt a doberdói fennsíkon a Hazáért harcolt, szenvedett és meghalt több százezernyi katonánk dicső emléke előtt.

A kegyeletes emlékútnak ez volt egyben a betetőzése és záróakkordja is, és másnap, csütörtökön elköszöntünk Nova Goricától a szép napok élményeivel telve, és az egykori véres valóság  ma is jelenlévő rekvizítumaitól meghatottan és hazaindultunk Magyarországra. Mind az oda,- mind a visszaúton egyaránt, Csík János neves előadóművész és zenész barátai magyar népzenével és egykori katonadalokkal nagyszerű hangulatot teremtettek az Orfeum-kocsiban, a Nagy Háború blog történészei pedig mindig telt ház előtt elevenítették fel  előadásaikban a véres Isonzó-front hadi eseményeit. Mindemellett a VELO Veled-kocsiban a hagyományőrzőink tartottak nagy érdeklődéstől kisért bemutatókat és fegyverismertetőket, vagyis az emlékutat szervező MÁV Nosztalgia Kft. Figyelme minden olyan részletre kiterjedt, ami ezt a kegyeletteljes és nemesszívű zarándoklatot minden résztvevő számára örökre emlékezetessé tette! Ezúttal is külön köszönetet mondok Garáz Annamáriának a méltó babérkoszorú biztosításáért, hiszen minden valószínűség szerint ez volt az első olyan kunszentmártoni emlékkoszorú, amely az Isonzó-fronton, jelesül egy doberdói világháborús emlékművön elhelyezve hirdeti július 17-étől,- remélhetőleg még sokáig,-a magyar katona helytállását a legnehezebb harci helyzetekben is!

Az út kapcsán kötelességem megemlíteni,hogy köszönet  és elismerés illeti Prekup János tanár urat, aki Kunszentmártonból elsőként vállalkozott 2015-ben, a MÁV Nosztalgia részéről az olasz frontra első alkalommal megszervezett történelmi és kegyeleti utazáson való részvételre !                                                              

  Dr. Szabó János

A kép: Kunszentmártoni koszorú a Doberdó csúcsán (balról az első fekvő)

 

 

 

A hozzászólások nem engedélyezettek!