Emlékezés a nagypályás férfi kézilabda csapatra

95 éves a Kunszentmártoni Torna Egylet !

ezúttal a nagypályás férfi kézilabda csapatra emlékezünk

 

A KuTE színeiben a nagypályás férfi kézilabda csapat 1942-ben alakult meg és egy évre rá már a második helyen végzett a megyei bajnokságban. Sőt Gulyás Gyula tanár vezetésével Szabadkára is eljutott csapatunk. A helyi újság ezt írta akkor: "Ha így haladunk tovább, még sok élményt szereznek közönségünknek."

Milyen igaza volt az újságírónak ! Ez a csapat volt az elődje a későbbi NB I-es együttesünknek. A második világháború azonban megtörte a sportélet fejlődését Kunszentmártonban is. A Liget utcai sporttelepen teherautók vesztegeltek, a KuTE kis vagyonát, labdákat, cipőket, mezeket Pálinkás Gergely gondnok - aki mintegy 20 évig a labdarúgó csapat játékosa volt - átmentette a jobb időkre.

A háború után újult erővel meg a sportélet fejlesztése Molnár Lajos alapítónk és első elnökünk hathatós segítségével. A kézilabda is újjászerveződött, Gulyás Gyula, Dóka Dezső és Varga Ernő tanárok irányításával szép eredményeket értek el. Nagypályán először az NB II-ben majd 1949-ben már az NB I-ben játszott a csapatunk többek között a Ferencváros, a Vasas, az Újpest és a Debreceni Dózsa csapata ellen szép számú érdeklődő mellett. Barta József, Bene Mátyás, Berta István, Csordás József, Dajka Márton, Földi László, Gulyás Miklós, Halász Mátyás, Imre Antal, Kakuk Károly, Kecskés Mihály, Nálhi István, Pásztor András, Pásztor János, Pásztor László, Pugner Kálmán, Schwingula Béla, Schwingula Gyula, Solymosi Zoltán, Szabó István, Székely Péter, Tóth László, Varga Mihály örökre beírták nevüket Kunszentmárton sporttörténetébe. Valamennyien helyi lakosok voltak, "idegenlégiósok" akkor nem jöhettek számításba. 

Az ötvenes évek elején a csúcson anyagi és egyéb okok miatt a csapat egy része Dunaújvárosba, másik része Martfűre igazolt, ahol később kispályán is eredményesen szerepeltek. Kiemelkedett Varga Mihály kapusunk, aki a magyar válogatottban számos nemzetközi mérkőzésen képviselte hazánkat, Magyarországot.

Köszönjük valamennyi játékosunk kiváló sportteljesítményét. Sajnos a nagypályás csapatunkból nagyon sokan már az égiekben kézilabdáznak .

Emléküket kegyelettel megőrizzük. Nyugodjanak békében !

Veres István a KuTE tiszteletbeli elnöke  

 

A hozzászólások nem engedélyezettek!