Jubileumi Erőfesztivál a Városnapon

Jubileumi Erőfesztivál a Városnapon

A Kunszentmárton Körös Gym Testépítő Egyesület szervezésében megrendezett Erőfesztivál ismét fergeteges sikert aratott és nagyszámú közönséget vonzott a Főtérre. A 20. alkalom a páros erős emberek versenye volt. Szabó Zoltán a Városnap és az Erőfesztivál ceremóniamestere és Wenner-Várkonyi Attila polgármester és mint a Körös Gym elnöke köszöntötte az öt párost, sok szerencsét és balesetmentes versenyzést kívánva mindannyiuknak. A versenyszámok igazi próbatételek voltak a már sokat látott izomkolosszusoknak is. Kunszentmártont Bíró István „Penge” és Hajnal Tamás (Martfű) párosa képviselte, akik korábban számos versenyen egymás ellen szálltak harcba, most pedig együtt teljesítették az akadályokat, ami egészen a dobogó második fokára vezette őket. „Az első versenyszámot elrontottuk Tamás barátommal, így a kamionhúzásban utolsóként végeztünk. Ezt követően pedig a későbbi aranyérmesekkel a versenyszámokat fej-fej mellett teljesítettük. A rönknyomásban és a felhúzásban is az első, míg a hordópakolásban és koffercipelésben második helyen végeztünk, ami összességében a képzeletbeli dobogó ezüst érmére volt elegendő.” – mesélte méltán büszkén Bíró István.
Az Erőfesztivál páros versenyét Sebestyén János és Molnár Zsolt duója nyerte, akiknek nem ez volt az első közös versenyük. Ezen a versenyen sem először jártak, versenyeztek már külön-külön is. János már 2011 óta verseny szinten űzi ezt a sportot, míg Zsolt két éve tért vissza újra. A hosszú évek edzései adják a napi adrenalint számukra. A díjakat Wenner-Várkonyi Attila polgármester és Enyedi Zoltán, a K&H Tiszaföldvári Fiókvezetője adta át a párosoknak. A kérdésre, hogy meddig lehet „versenyben” maradni vagy edzeni, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a még mindig kiváló formában lévő Bíró István, akit 65. születésnapján köszöntöttek edzőtársai. A Körös Gym szervezésében megvalósuló sportrendezvény létrejöttében óriási érdeme volt az önzetlen támogatóknak. Évek óta a rendezvény főtámogatója a K&H Bank.

További támogatók: ÚT-ÉP-KER 97 Kft., Bácsvíz Zrt., Kunszentmárton Város Önkormányzata, Fazekas János alpolgármester, Imrei István tanácsnok, Gácsiné Bozsik Magdolna és Dr. Fazekas Margit képviselők, Dr. Hoffmann Zsolt jegyző, Cseh László nyugalmazott pénzügyi osztályvezető, GIO Bt. Húsáruház, Benke Tibor mezőgazdasági vállalkozó, Kollár Autószerviz, Győri Autószerviz, Gyóllai Sándor, Oberna István vállalkozó, Katona Józsefné és a Vásártéri Közösség, továbbá Kunszentmárton Körös Gym Testépítő Egyesület tagsága, akik mindig örömmel segítenek.

Herczeg Renáta

A Városnapon megtartott Erőfesztivál képei az alábbi linken érhető el.

A hozzászólások nem engedélyezettek!