Márton napi vásári forgatag

Márton napi vásári forgatag

A Márton napi rendezvénysorozat kapcsán rendezte meg a Kunszentmártoni ÁMK Deák Ferenc utcai Óvodai Egységének nevelőtestülete és alkalmazotti közössége a Márton napi vásári forgatagot a Piactéren 2017. november 8-án. A rendezvénnyel kapcsolatban Molnár Zsuzsanna óvodavezetővel beszélgettem.

- Mi adta a rendezvény alapötletét? Milyen célokat szeretnének megvalósítani vele?

- Az óvoda harmadik éve a jelenlegi szervezeti felállásban, a Helytörténeti Múzeummal, a József Attila Városi Könyvtárral és a Szabó Gyula Művelődési Központtal együtt a Kunszentmártoni ÁMK tagintézményei. Az óvoda kiemelt célja között szerepel a szülőföldhöz való kötődés megalapozása, a közvetlen környezetünkhöz, a lakóhelyünkhöz való pozitív érzelmi viszonyulás kialakítása. A Márton napi rendezvényünkkel is ezeket a kiemelt célokat szeretnénk megvalósítani.

- Milyen tematikára épült fel a délután?

- Ez alkalommal megismertetjük a gyermekekkel városunk névadó Szent Mártonhoz köthető legendákat, történeteket. Séták, megfigyelések során Kunszentmárton közintézményeit, impozáns épületeit, tereit, köztéri szobrait és városi jelképeinket – a zászlót és a címert. A Helytörténeti Múzeumban az ünnephez köthető hagyományokkal (tollfosztás, időjárás jóslás)ismerkednek meg, a József Attila Városi Könyvtárban ludas mesékkel, történetekkel. A gyermekek többsége középiskolás korában elkerül településünkről ezért fontos, hogy már óvodás korban megalapozzuk a szülőföldhöz való pozitív érzelmi kötődést. A rendezvényt minden évben más tematika szerint dolgozzuk fel. Az idei évben a Ludas Matyi mese eszményeit dolgoztuk fel a Mártoni napi vásár keretében, amely a piactéren került megszervezésre a szülői munkaközösség és Wenner-Várkonyi Attila polgármester támogatásával.

- Milyen állomásokon próbálhatták ki maguk a gyermekek?

- A gyermekek kipróbálták magukat kukoricamorzsolásban, libát simogathattak, a mesesaroknál a Márton napi legendával ismerkedtek meg, továbbá gyógyfüvekkel, gyógyteákkal, a lacikonyha résznél éhségüket csillapították, a vásárfiánál pedig aranytallérral vásárolhattak mézeskalácsot, ékszereket, bábokat.

A gyermekeket a szemerkélő eső ellenére is fantasztikusan érezték magukat. A rendezvényen a hangulatfelelősök Makra András és társai voltak. A Táncház és a lampionos felvonulás zárta a programot.

Gratulálunk az óvodának és minden közreműködőnek a hagyományteremtő rendezvényhez, mellyel a gyermekek kulturális ismereteit mélyítik.

Herczeg Renáta

A rendezvény képei az alábbi linken megtekinthetőek!

 

A hozzászólások nem engedélyezettek!