Légy jó mindhalálig – Szent Márton Társulat

A Szent Márton Társulat 5 éves jubileumi évfordulójához érkezve visszanéztünk az elmúlt időszakra, és meg kellett állapítanunk, hogy Társulatunk minőségi működése, színvonala egyedülálló a színjátszás terén Kunszentmárton Városában. Több száz fellépés, előadás, több ezer néző, 10 egész estét premier, közel száz társulati tag. Valamit elindítottunk annak idején…
Valami szépet, valami jót, amiről akkor még nem is sejtettük, hogy mennyi mindent tartogat számunkra. Öt évet át énekeltünk, táncoltunk, játszottunk, kirándultunk, felléptünk s mindeközben észrevétlenül is egy nagy családdá váltunk. Olyan közösséggé formálódtunk, ahova jó tartozni, ahova örömmel és szívesen megyünk. Szeretnénk ezt az öt éves évfordulót egy – a számunkra is nagyon különleges- első musical előadással megünnepelni, így döntöttünk a Légy jó mindhalálig műsorra tűzéséről. Kicsit máshogyan, más szemszögből, újragondolva, azonban az örök érvényű jelentéstartalmakat nem felülírva szeretnénk egy egészen egyedi, szórakoztató ám egyben szívbemarkoló előadást bemutatni Önöknek. Tesszük mindezt hatalmas lelkesedéssel, kitartással, örömmel és egymást nagyon szeretve. Nyilas Misi történetünk elején csodálattal és reményekkel telten tekint a Debreceni Kollégium épületére, mely épület az előadás végére képletesen széthullik, párhuzamot vonva a Misiben kialakult képpel. S hogy a szórakoztatáson felül mi is a célunk ezzel a darabbal? Talán az, hogy megpróbáljuk visszaadni az emberek hitét; hitét a jóságban, hitét a másik emberben. Rendkívül büszke vagyok a Szent Márton Társulat minden tagjára.
Hajrá Szent Márton Társulat! 
Faragó Sándor -rendező

A musical képei a linkre kattintva elérhetőek.

A hozzászólások nem engedélyezettek!