Grecsó Krisztián

 

Író-olvasó találkozó 

 Grecsó Krisztián

Az irodalomszerető kunszentmártoni közönség a KÁMK József Attila Könyvtárának meghívására Grecsó Krisztián, író, költő, előadásán vehetett részt. A ma már több irodalmi díjjal is rendelkező újságíró pályafutása kezdetén a Bárka szerkesztőjeként, majd a Nők Lapja vezető szerkesztőjeként dolgozott. 2009-től az Élet és Irodalom munkatársa. Első sikerét a Pletykaanyu című novelláskötetével aratta, 2001-ben.   Később sorban láttak napvilágot regényei, mint az Isten hozott, a Tánciskola, a Mellettem elférsz és a Megyek utánad. A Harminc év napsütés című novellás kötete 2017-ben került a könyvesboltokba. Írásaiban a legkedveltebb témái a családi történetek és gyermekkori élményei, melyeket könnyed, humoros formában elevenít fel. A történeteken keresztül ébredt rá, mennyire fontosak számára a szerettei, a vidéki település hangulata, a gyökerek, bármennyire túlzóak, hamiskásak és fiktívek is a visszaemlékezések. Sok érdekes elbeszélés került elő a szegvári kocsmából is, ahová előszeretettel járt beszélgetni, anyagot gyűjteni, mert így ismerhette meg a közösség legfontosabb szereplőit, akikről többek között a pletykák is születtek. Regényei között átjárnak a figurák, de az egyes művek önállóan is érthetők. Derűs előadása végén kedvébresztőként tartott egy rövid felolvasást, majd személyesen is elbeszélgetett az érdeklődőkkel.

Czakó Gabriella

 

DSC_3437 DSC_3438

A hozzászólások nem engedélyezettek!