Ünnepi hangversenyek

Ünnepi hangversenyek

Zeneiskolai hagyományokhoz híven idén decemberben is megrendeztük Adventi növendék hangversenyünket. Sajnos az elsődleges tervezett időpont egy programütközés miatt korábbra módosult, így december 5-én, kedd délután tartottuk 17 órakor, ami miatt sokkal inkább nevezhettük volna Mikulás növendék hangversenynek. Több szempontból kedvezőtlen volt ez az időpont, de mindettől függetlenül nagyon szép, és jó hangulatú hangverseny kerekedett. Nagy öröm volt számunkra, hogy a cserkeszőlői tagozatunk is megmutatkozott egy énekegyüttes és egy furulyaegyüttes formájában. A nagyszerű egyéni és kamaraprodukciók mellett egy meglepetés műsorszámmal kedveskedtünk a közönségnek és a zeneiskolás növendékeknek: Egy régi hagyományt igyekeztünk újra feleleveníteni, miszerint környező települések zeneiskoláinak egy-egy tehetséges növendékeit hívtuk meg vendégszerepelni, ezáltal a hallgatóság, de legfőképpen a gyerekek képet kaphattak arról, milyen képzés, illetve milyen szorgalom munkálkodik más zeneiskolákban. Meggyőződésünk, hogy egy ilyen “cserediák” kapcsolat sokkal inspirálóbb egy hangszeres növendék számára, mintha egy felnőtt művészt hallgatna. Ez alkalommal Bán Lőrinc varázsolt el minket gitárjátékával, aki a mezőtúri Bárdos Lajos Alapfokú Művészeti Iskola növendékeként számos nívós versenyeredménnyel büszkélkedhet, többek között két megyei I. helyezéssel, és egy országos IV. helyezéssel is. Ezúton gratulálunk neki és tanárának, Bányai Lászlónak. Hangversenyünket rendhagyó módon a szolfézs csoport műsora zárta.

December 21-én 17 órától rendeztük meg Templomi hangversenyünket, melyen felléptek a Cserkeszőlői Általános Iskola növendékei, a Kunszentmártoni Zeneiskola növendékei, tanárai és fuvola zenekara, Szent Márton Énekkar, Vivace kórus, és a Kunszentmártoni Fúvószenekar. Örömmel telt el bennünket, hogy ennyien eljöttek a koncertünkre, különösen a környező településekről érkező vendégek, gyerekek jelenléte, amiért vállalták ezt az áldozatot és részt vettek a koncerten. Igyekszünk minden alkalommal minél színesebb repertoárral kedveskedni kedves közönségünknek, ezért ezúton is köszönjük minden fellépőnek és az együttesek vezetőinek, hogy szereplésükkel emelték az est hangulatát. Köszönetet mondunk mindenkinek, aki jelen volt és meghallgatott minket, és nem utolsó sorban mindazoknak, akik bármilyen módon segítik, megbecsülik és támogatják munkánkat! Minden fellépő nevében Kívánunk Mindenkinek Szeretetben Teljes, Boldog Karácsonyt és Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet!

Varga Ákos

A Növendék hangverseny képei a linken!

A Templomi hangverseny képei a linken!

A hozzászólások nem engedélyezettek!