300 éves az újjászületett város
Kunszentmárton 1719-2019
3.rész
Kunszentmárton a török hódoltság idején
és pusztulása a 17. század végén
A település a 15 éves háború idején (1591/93-1606) ismét lakatlanná vált és az is maradt évtizedekre. A tizenegy elpusztult nagykunsági település határát a kilenc megmaradt község haszonbérbe bírta és töbnyire legelőnek használta. Kunszentmárton újjáéledése az 1680-as évek elejére tehető, ám csak rövid időre.
1630-ban Kunszentmárton nádori adományozó levéllel Kolláth István és Fodor Mihály birtokába jutott. 1646-ban azonban már a Földváry család birtokosztályában szerepelt. E családdal később sorsa szorosan összefonódott.
Bécs 1683. évi sikertelen török ostroma után megindult a felszabadító hadjárat. Kunszentmárton ennek során, valószínűleg 1684 végén, vagy 1685 elején elpusztult, Heves megye és a Nagykunság más településeivel együtt. A pusztát 1687-ben I. Lipót Sennyei Istvánnak adományozta.
1699-ben, amikor I. Lipót magyar király a felszabadított területeket Pentz Jánossal összeíratta, elhagyott településként jelent meg.
Kunszentmárton város iratai között azonban megőrződött azoknak a névsora, akik 1677 és 1680 között, azaz a település végpusztulása előtt helyben laktak. „Szentmartoni [Sz. Mártonyi] emberek nevei; Nagy István, Nagy Benko [Benke], Gálfy Benko [Benke], Tatár Gergely, Varga Pál, Tatár Bálint, Polya Márton [Marci], Nagy Lőrinc, Jenei féle, Sülye Mihály, Szilágyi András, Tóth János, Makk Tóth János, Keresztes András, Nagy Mihály [Mihák], Szalay Mihály, Ujj Ferenc [Ferke], Turi-Kiss Péter, Ufer [Afer] Mátyás, Demjén András, Keresztes Tamás, Keresztes István, Bagoly Ferenc. Ezek laktanak annak előttevaló időben Szentmártonban 1667 és 1680 körül és annál régebben.” Ők és családtagjaik használhatták azt a templomot a mai Telek-halmon, temetkezhettek a körülötte lévő temetőbe, aminek föltárása sok tanulsággal szolgálna éppen a 16-17. századi életre vonatkozóan. A névsorból Sülye Mihállyal még találkozunk az újratelepülés történetében. Több név pedig, mint a Gálfy, Tatár, Keresztes a tiszazugi falukból máig ismeretes.
Kunszentmártont a többi jászkun helységgel együtt a Habsburg udvar 1702-ben Eszterházy Pál nádor, a jászok és kunok kapitányának tiltakozása ellenére, 500.000 rajnai forintért eladta a Német Lovagrendnek. A Jászkunság népe jobbágysorba került. A jászkunok és a magyar rendek tiltakozása miatt az 1715. évi országgyűlés az eladást zálogra változtatta, miután erre a Német Lovagrend is hajlandónak mutatkozott.
A Rákóczi szabadságharc idején Kunszentmárton még lakatlan volt. A lakott kunsági települések népét a fejedelem az állandó rác (szerb) betörések miatt rakamazi birtokára költöztette.
Orczy István jászkun főkapitány, a Német Lovagrend nagymesterének, Ferenc Lajos hercegnek hozzájárulásával 1717. május 24-i levelében engedélyezte az elpusztult Kunszentmárton újratelepítését: „[…] engedtem az NemesNagy Kunságban levő Szent Mártony nevű pusztának némellyek requisitiójára [folyamodására] megh szállatását, ily conditiók [feltételek] alatt, hogy valakinek teczeni fog, szabadon szálhassák és transferálhassák [itt: átköltöztethessék] magokat az említett pusztának megh szállására […]
Ezzel új történet kezdődött városunk életében.
Irodalom:
Gyárfás István: A jászkunok története I-III. Kecskemét-Budapest, 180-1885.
Dósa József – Szabó Elek: Kunszentmárton története I. Kunszentmárton, 1936.
Benedek Gyula: Kunszentmárton város oklevelei és fontosabb iratai 1333-1737. Szolnok, 2002.
Dr. Barna Gábor
