NAGY FERENC ESPERES-PLÉBÁNOS HALÁLÁRA
(1938-2017)
Száguldó technikai fejlődésünknek köszönhetően gyorsan eljutott városunkba is a szomorú hír, amit harangjaink tompa zúgása is megerősített, hogy római katolikus egyház közösségünk volt lelkipásztora, Nagy Ferenc címzetes esperes, nyugalmazott tótkomlósi plébános életének 79., papságának 55. évében, 2017. november 10-én visszaadta lelkét Teremtőjének. Sokan emlékeznek még rá, hiszen 1981-től 1999-ig, 18 éven keresztül volt Kunszentmárton plébánosa, s ebben a minőségében nagy áldozatok árán újította fel messze földön híres szép templomunk tetőzetét, a második világháború idején megrongálódott mennyezetfestményeket, két temetői kápolnánkat és településünk legrégebbi létesítményét, a 18. század óta fennálló plébánia- épületet. Nagy Ferenc részletes életrajza, valamint helybeli tevékenységének méltatása a kunszentmártoni papokról szóló, „Introibo ad altare Dei” című, 2016-ban megjelent kötet 120-128. lapjain olvasható.
Az elhunyt lelkipásztor földi maradványait szülőfaluja, a Nógrád megyei Patak község temetőjében 2017. november 20-án helyezték örök nyugalomra. A gyászmisét 18 pap (köztük a kunszentmártoni dr. Janes Zoltán zákányszéki plébános és Szabó Xavér ferences atya) közreműködésével Gyulay Endre nyugalmazott szeged-csanádi püspök mutatta be, majd a beszentelés és a temetés szertartását végezte el. A kunszentmártoni hívek küldöttsége mély megrendüléssel csatlakozott a szülőföld népének imádságos áhítatához. Egykori plébánosunk papi életének mozzanatait, vele együtt szentelt paptársa, a jelenleg Nyíregyházán élő Varga János atya idézte fel a Keresztény Élet (katolikus hetilap) november 26-i számában. A szerző hozzájárulásával szó szerint közöljük „Állva dőlt a sírba” című, lélekbe markolóan szép írását, amely maradandó emléket állít egy olyan férfiúnak, aki vállalva a papi hivatás terheit, egész életét Isten szolgálatára és a rábízottak lelki üdvösségének munkálására szentelte.
Józsa László
Állva dőlt a sírba
Dr. Szives Béla, a „pusztai pásztor” mondta: „a szatmári pap állva dől sírjába.” Bizonyára boldog Scheffler János szatmári vértanú püspöktől tanulta ezt az íratlan szabályt. Nagy Ferenc nem volt szatmári pap, mégis így teljesedett be élete. Püspöke nyugállományba helyezte 56 évi papi szolgálat után, mert látta, hogy energiája fogytán van, jó, ha egy kicsit még pihenni tud, mert könnyebb felsorolni, melyik testrészét nem emésztette a betegség. Ő maga még nem látta ilyen sötétnek a helyzetét. Mint egy áramát vesztett mozdony, fékezés nélkül akart tovább rohanni, míg a halál meg nem állítja. El sem tudott költözködni. Tótkomlósról ugyan elhurcolkodott, hogy átadhassa utódjának a plébániát. Úgy gondolta, hogy Békéscsabán még hasznát tudják venni. Csak előbb meg kellene erősödnie. Elment hát a kórházba, ahogy ő mondta nekem: generáljavításra. Halála előtt egy héttel egymás kezét fogva imádkoztunk. Nehéz volt figyelmét a papi szolgálatról az „egy a fontos”-ra terelgetni. Ezzel nyugtattam: emésztett már eleget a buzgóság Isten házáért és népéért. Dolgoztál már épp eleget másokért, és sohasem magadért. Hirdetted már eleget Jézus tanítását. Hosszú ideje terelgetted már Jézus nyáját. Most már szenvedni kéne – vele, hogy teljes legyen az életed. Azt mondta, hogy a testéből kiálló csövek miatt ágyához van „szegezve,” mint Krisztus a keresztfához. De ha az a három óra nem lett volna? -kérdeztem. Ezen nagyon elgondolkodott, aztán kérte a szentségeket… Az esztergomi ferencesek (ahogy ő mondta: a frankások) irányították őt az egri papnevelő intézetbe. Így lettünk évfolyamtársak. Emlékszem, türelmetlen akaratossággal vitte végbe elgondolásait. S ez jellemezte őt egész életében. Energikus és következetes volt mindig, mert meg volt győződve igazáról és szándékának helyességéről. Arlón élvezte, hogy a jó hívek tenyerükön hordozták a fiatal papot. Itt anyagilag is felkészülhetett a kilenc évi nehéz nyírbátori szolgálatra. Vehetett egy jó motorkerékpárt, később egy 500-as Trabantot, amire szükség is volt a sok filia miatt. Nyíregyháza már oázisnak számított neki. Aztán jöttek a nehéz évek: Tiszabőn egyaránt kellett renoválni az Isten házát és népét. Kunszentmártonban fáradozásainak köszönhetően megmutatta magát a templom teljes szépségében, miközben ő romok között lakott és sokat nélkülözött. Makón is gondoskodott arról, hogy az ő temploma is méltó legyen a hagyma fővárosához. Hogy mit tett Tótkomlósért, azt hívei gyásza sem tudja elmondani. A békéssámsoni templom pedig modernségével és szépségével hirdeti, hogy az Egyház mindig fiatal, s minden nemzedéknek van mondanivalója, mert Jézus evangéliuma mindig időszerű.
Szegényen és egyszerűségben élt, talán csak vendégségben evett jóízűen, meg amikor hazament szüleihez, testvéreihez, övéihez. Zöld lóden kabátban járt és micisapkát viselt még akkor is, amikor hívei már külföldről hozták be a társadalmi jólétet jelentő finom holmit. Nem is tudom, elhagyta-e valaha is Magyarországot, vagy volt-e szabadnapja, szabadsága. A szerény külső nemes lelkületet takart. Ez testtartásán is megmutatkozott: amikor imádságra széttárta karjait, egyensúlya mindig a szíve felé lejtett. Családjából magával hozott vallásos meggyőződését és Mária-tiszteletét haláláig őrizte.
Mi pedig emlékét őrizzük szeretettel, imával és tisztelettel.
