FELHÍVÁS SZEMÉTLERAKÁS ELLEN

FELHÍVÁS SZEMÉTLERAKÁS ELLEN

Tisztelt Lakosság!

Az illegálisan lerakott szemét gyorsan növekszik, egyre többen gondolják úgy, hogy településünk kül- és belterületén bármit le lehet rakni, hiszen már valaki ezt előttük is megtette. Az illegális módon lerakott hulladék szennyezi a környezetet és súlyos közegészségügyi veszélyeket is rejt magában. Kunszentmárton településen – közszolgáltatás keretében –
a kommunális hulladékok gyűjtése, szállítása és végleges elhelyezése megoldott.
Ezen kívül a településen tizenegy helyen (Bémer László utca; Köttön utca; Széchenyi lakótelep; Vásár utca; Szent Imre herceg utca-Erdőtér; Szirom János utca; Csongrádi utca-COOP Abc, körforgalom, Epreskert; Juhász Gyula utca; Alkotmány utca) szelektív gyűjtősziget is működik. A szelektív gyűjtőszigeteken lévő konténerekbe a lakosság ingyenesen, szelektíven válogatva minden nap 0-24 óráig elhelyezheti a konténereken feltüntetett (üveg, papír, műanyag) hulladékát.

Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a szelektív gyűjtőedények mellé és az edényekbe lakossági kommunális hulladék nem helyezhető el, csak a konténeren feltüntetett típusú hulladék! A lakosság széleskörű tájékoztatása érdekében minden háztartásba tájékoztató anyagot juttat el az Önkormányzat.

Kunszentmártoni Közös Önkormányzati Hivatal

A hozzászólások nem engedélyezettek!