Gondolatok Józsa László: Fénysugarak Kunszentmárton
múltjából című Új könyvének olvasásakor
Kedves Józsa Laci!
Legszívesebben azt írtam volna: Kedves Laci! De: eszembe jutott a klasszikus megszólítás: ‚Laci Te, hallod-e?” — ugye, nem lett volna helyes „eltiedelni” ezt a szép és kedves megszólítást. De ez nem volt az enyém, így nem tehettem. Különben is Te ezt érdemled: a tiszteletteljes megszólítást. a bizalmaskodó helyett. Először is ne haragudj, hogy így rád törtem december 27-én, amikor is szerető családod körében múlattad a karácsony utáni hangulatban a délutáni óráid. Biztos voltam benne: ‚.Bársonyon Futottak perceid.” Én ezt a kellemes délutánt törtem ketté a szentesi kórházból egyenesen hozzád érkezve, hogy legújabb könyvedet átvegyem szíves dedikációddal. felül értékelve szerény, beteg,elgyötört énemet. Nem túlzás a fenti mondat, mivel három hordám törésének fájdalmát lényegesen enyhítette könyved olvasása, melyet azóta sem tudtam letenni. Szóval, eltűnt a fájdalom kínzó érzése, mert olyan olvasmányt tartottam kezemben, mit tartottam: élveztem minden sorát, hogy váratlanul semmivé lett a fájdalom, legalább is az olvasás közben.
Ha röviden és velősen akarom megítélni azt, amit bizonyára többen is úgy látnak, mint én: - egy olyan komplex képet nvújtottál át az olvasóknak, mely az eddigiekhez hasonlóan tökéletes és teljes, pontos és átfogó képet ad a vizsgált társadalmi közeg, nevezetesen Kunszentmárton hitéletéről, vallásos érzületéről és a városon túlmutató, krisztusian hívő egyéniségekről (Ökrös József, Veress János, Turcsányi István stb.). Pontos részleteket tudtunk meg a fentiek mellett sok másról, ami látszólag nem tartozik az Általad „abszolvált” témakörhöz. Bizonyára egy mai kutató, aki más körülmények között szocializálódott, más politikai és gazdasági helyzetben nőtt fel, egészen másképp láthatja ezeket a kérdéseket.
Bizonyára más kategóriákat állítana fel, más paraméterek mentén. A klasszifikáció esetleg differenciáltabb lenne, a témakörök esetleges meghatározásával együtt. De: a Józsa László által bemutatott néprajzi adatok megfelelően tükrözték a magyar vallási néprajz kutatási eredményeinek helyzetét. Megfigyelhette a gondosan olvasó a határok átjárhatóságát a hiedelem, a mágia és a vallás között, továbbá ezek elkülönülését más néprajzi jelenségektől, szokásoktól, a népi és hivatalos vallásosság megnyilvánulásaitól. Józsa László társadalomvizsgálata — véleményem szerint — a helyi vallási és társadalmi kutatásokhoz értékes hagyományt teremtett. Azért szükséges azok folytatásának egzakt elvégzése. Rajta hát, kedves fiatal helyi történészek, kérem, folytassátok!
De vegyük kézbe ezt a címlapján mutatós, kifejező képpel figyelemfelhívó könyvet! A kép kifejezi azt a múltat, melyet a város átélt, szenvedett,örvendett, vagy szívesen felejtett. Nem is találhattál volna ide illőbb képet! Az 1948-ban írott beköszöntő dolgozatod az első meglepetés. Több okból is: ki az, aki megőrizte 17 éves korában készült dolgozatát 70 éven át! A másik:az a színes stílus, a minket még ma is megkönnyeztetve megkomponált, a szülőföld szeretetével átitatott iskolai dolgozat. Ha én lettem volna az a szerencsés tanár, akinek tanítványa csak megközelítette volna a Tiéd, bizonyára pennád dicséretével olvastattam volna fel az osztály előtt. Bizonyára ez így is történt! Hol is olvashatott hasonlót a kisdiák Józsa László: ..lágy habjaid, vized szelíd tükre, halk csobogás, a forróságtól ellustult tehénkék’. A szülőföldnek egy olyan fennkölt dicséretét kapjuk, melyet még nem olvastam közös szülőföldünkről. Már ekkor megcsillant tehetséged, de a szépírói véna sugárzása a felnőtt korban teljesedett ki igazán. Nem győztem csodálkozni a dolgozat olvastán, s ez fogalmazódott meg bennem: Légy, akit várunk! -mondtam volna
1948-ban. (Most érzékelem csak, milyen hosszan cövekeltem le e pompás kis írásnál!) De a következő írások (több mint 200 oldal) a teljes fegyverzetében bemutatkozó íróember csodálatos- egy teljes KOR alkotómunkájának 1948-tól 2016-ig terjedő kiteljesedettségének részletei. Oldalakon át tudnék írni, dicsérni ezt a pontos, precíz, tiszteletre méltó irodalomjegyzéket felvonultató kötetet. Erre most nincs lehetőség! Arra azonban van, hogy személyes emlékeimmel a „Fénysugarak...” egy sajátos prizmájának segítségével tegyek valami szerény obulust a fényszóró kévéjéhez. Milyen érték? A nagy előd, a példakép Veress János bemutatása olyan szemléletes és általam sem ismert (utazása Mezőtúrról Kunszentmártonba). A polgári iskola a Tiszazug tanulni vágyó gyerekeinek csodálatos iskolája: Turcsányi Pista bácsi, Gaál Lajos. „Malária néni”, Bozókyné stb. 36 év! Ennyi adatott az itt tanulni vágyók számára. Kezembe került a Polgári Iskola 1944-45-ős Évkönyvének egy részlete. (Szerk.: Gaál Lajos igazgató.) Ritkaság a háborús idők miatt.
Ebből néhány érdekesség (figyelem, mai diákok!):-- Istvánházáról bejáró gyalog: 5 tanuló
- Jaksorpartról bejáró gyalog: 1 tanuló
- Öcsödről kerékpárral: 5 tanuló
- Gyalupusztáról gyalog: 4 tanuló
- Tiszakürtről kerékpárral: 1 tanuló
Micsoda erőfeszítés 1944-ben! Ma is példaként szolgálhat! S közben 74-en laktak kosztos diákként a községben,s 34-en — nem kevesen voltak — kitűnőek, akik aztán főiskolát, egyetemet végeztek. Mindezt azért tartottam fontosnak leírni, mert lassan-lassan a polgári iskola 36 éves története a feledés homályába vész. Kár lenne érte! Mint ahogyan az lenne Arany Sándor tanár úr alakjának, egyéniségének elfelejtése. Személyes emlékeim a Zoltán utca 176. sz. házhoz fűződnek, ahol Vass Piroskával, feleségével és kislányával lakott. (Zónai) Szabó Lacival — unokaöccsével együtt tanított meg úszni, több mint 70 évvel ezelőtt. (Z. Szabó László, városunk szülötte később orvosprofesszor lett. Sanyi bácsi pedig Keszthelyen lett testnevelőből közgazdasági egyetemi docens. Ezt is kevesen tudják ma már!) Hasonlóképpen szólnom kell a könyv olvastán Turcsányi Pista bácsiról. Osztályfőnököm volt. Szerencsés voltam, hiszen neki és atyai barátomnak, Baldaszti Józsi bácsinak köszönhetem pályaválasztásomat (szándékosan nem azt írom: pedagógus lettem). Ma is élénken és tisztán látom magam előtt Turcsányi tanár úr átszellemült arcát, ahogyan a Thales tételt magyarázza. Nem lehetett nem érteni. S arra is élénken emlékezem, amikor sárgán, sápadtan utoljára találkoztunk a Farkas-kanyarnál, betegen is a csodálatos kilátást dicsérte, talán utoljára gyönyörködött benne. Drága Pista bácsi, Isten veled! -gondoltam már akkor.
De az utókor számon kérné rajtunk, ha a polgári iskola egykori igazgatójáról, Gaál Lajosról nem emlékeznénk meg. Neki köszönhetőek azok az évkönyvek, melyek tájékoztató híreket adnak arról, milyen körülmények között tanultak a polgáristák, s természetesen a körzet egyik legjobb polgári iskoláját vezette. Haragosai száműzték őt 1948 után egy tanyasi iskolába, s ott szerzett halálos betegséget a hihetetlenül embertelen körülmények közt. (Fia: Gaál Lajos közlése.)
A ministránsok kérdésköre
Kakuk Mátyás írása mindenben tökéletesen igaz. Magam is ministráltam, igaz, pár évvel később. Matyi akkor már nem tartózkodott a községben. D. Molnár Mihály dirigálta a csoportot, megkövetelte a latin szövegek tudását (így kaptunk 50 fillért egy mise után). Még most is emlékszem Sindel Ferenc és Jeszenszki Emil tisztelendő urak szavára, akik segítettek: „Csengess. sanctus, csengess!” S mi rnegráztuk a réz csöngettyűket. Feri bácsi, a sekrestyés jellemzése tökéletes, de a miseborból mintha többet fogyasztott volna a néki járó mennyiségből. Az igaz, nem voltunk angyalok a sekrestyében, s ki is járt érte a feddés, gyakran nem a szakrális módon. Feri bácsi leánya Szabó József tánctanár felesége lett. Szabó Józsefet 1956-ban a mai múzeum helyiségében ölték meg, fia Péter népművelési előadó volt 1954-56 között a Járási Tanácsnál, majd 1956 decemberében Vigh Pistával együtt disszidált.Milyen személyes emlékeket őrzök még, melyek könyved olvasása nyomán jutottak eszembe? Nehéz a választás! Nagyanyám, anyám elbeszélései a Rózsafüzér Társulatról, a búcsújárásokról mindig megmaradtak, s a könyv lapjainak segítségével ismételten emlékezetembe idéződtek. Aztán a Passió! Az 1930-as években (talán főtisztelendő Bolya Ferenc irányításával) a Körös-parton rendezték meg (egy plakátját a könyvtárban még láttam). A teljes szereposztás piros betűkkel még most is emlékeimben él. Apám egy csodálatos basszus, Pásztor Szilveszter tehetségére hívta fel figyelmemet, amikor az 1950-es években még találkozhattam vele. Sajnos, eddig még sehol nem olvastam csodálatos hangjáról (ma bármely zenei intézmény szívesen fogadná tagjai sorába). De ki emlékszik még Pásztor
Szilveszterre és fiára, Pásztor Lászlóra? Mindketten egyszerű iparos emberek voltak. Magam hallottam a templom kórusáról az erős basszust és a selymes tenort. Jó lenne utána nézni más visszaemlékezéseknek. Nagy kár lenne őket is teljesen elfelejteni! Mennyi fontos és érdekes, említésre méltó téma lenne még, de a terjedelem véges és a türelmed hasonlóképpen. Milyen boldog lehetsz, Laci, hogy gondos őseid annyi dokumentumot, könyvet, Fontos írást megőriztek Számodra, de most már a város érdeklődő lakóinak számára is. Joggal állíthatom, hogy helyi kuriózumok akadnak köztük szép számmal, ezeket máshol hiába keresnénk, mert nem őrizte meg azokat a birtoklók gondossága. S itt néhány okos idézet jut eszembe (az egyik félreérthető lehet, magam ugyanis nem recenziót írtam, hanem csak az első reflexiókat rögzítettem):
- „Két embernek nem lehet hinni: egy karmesternek, s egy kritikát írónak.”
- .‚A szeretet a világon a legfontosabb mozgató” (ezt érzem minden sorodból!)
- „A múlt elpárolog, eltűnik. ha nem fogjuk kézen.” (Kodály)
- „A feledésben van az elmúlás.” (Goethe) (Ebben segítettél, hogy ne következzék be!)
- ‚.A múlt nem mögöttünk van, hanem bennünk.’ (Csoóri Sándor) Milyen igaz!
Mennyire fontosak a fentiek-— a remélhetően több kiadást megérő — könyvedre vonatkozóan Ha folytatni szeretném dicséretedet, meg kell állapítanom, hogy nem a könyvtárba, levéltárba bezárkózott, elvont kutatási módokat alkalmazó szobatudós módjára nyúltál a témákhoz,hanem a valóság közvetlen megfigyelésére, elemzésére vállalkoztál, s aktívan vettél részt a város közéletében, mint önkormányzati képviselő. Olyan módon voltál jelen a város élő közösségében, hogy kiválóan érzékelted azt a városi közösséget, mely a rendszerváltás időszakában az országos helyzettel egybevetve mutatott szinkronváltozást. Te, mint a vallásos neveltetésed révén az „átkos” időszakában is elveid mellett hűségesen kitartó ember az egyházi életre vonatkozó témákat az átlagos elképzelésekhez képest erőteljesebben, intenzívebben mutattad be. S ez így van rendjén! Az egyházi rítusok mellett a búcsúztató emlékbeszédek is fontos helyet foglalnak el, de a társadalmi valóság konkrétumairól is pontos információkat kaphatunk.
Ha már eddig néhány idézettel terheltem türelmedet, írásomat egy Kodály-citátummal fejezem be, mely tökéletesen illik személyiségedhez: „Pénzt, vagyont lehet örökölni, de MŰVELTSÉGET nem.”
Kunszentmárton, 201 7. december 30.
Dr. Cseuz Imre
