Sikeres volt az Alföld legnagyobb szabású fekvenyomó versenye!

 Sikeres volt az Alföld legnagyobb szabású fekvenyomó versenye!

2018. 03.31-én a Dani Margit Sportcsarnokban került megrendezésre a II. Alföldi Betyár Fekvenyomó Verseny. A 101 nevezett és részt vevő versenyző az ország minden területéről, közel 70 településről érkezett hozzánk. Sikerült, amit elterveztünk, mert ekkora létszámú fekvenyomó verseny még nem volt az Alföldön! Különböző kor-, és súlykategóriában mérték össze erejüket a megmérettetést bátran vállaló sportolók. A gyakorlatokat a profi liga nemzetközi bírái értékelték. A legfiatalabb versenyző 15, a legidősebb pedig 75 éves volt. Óriási segítség volt számunkra, hogy vezérünk, a Betyársereg vezetője, Tyirityán Zsolt támogatta és jelenlétével meg is tisztelte a rendezvényt! Wenner - Várkonyi Attila, Kunszentmárton polgármestere biztosította a verseny helyszínét és Kristó Endre, a vásárhelyi Kriko Gym tulajdonosa a profi felszerelést. A bemelegítéshez az eszközöket a Kunszentmárton KÖRÖS GYM Testépítő Egyesület bocsájtotta rendelkezésünkre.

A tavalyi bajnokok nem adták át a helyüket, és ismét a dobogó felső fokára álltak. Nagy Zsolt, Joe és Bartalos Tamás megvédték címüket. Női kategóriában a legnagyobb érvényes gyakorlatot 100 kg-mal, a férfiak esetében pedig 240 kg-mal teljesítették! Balázs Ferenc fekvenyomó bajnokunk pedig (eq) ruhás nyomást mutatott be 305 kilogrammal.

Köszönjük az anyagi támogatást Wenner-Várkonyi Attila polgármester úrnak, Fazekas János alpolgármester úrnak, Imrei István tanácsnok úrnak, Sárközi György képviselő úrnak, városi sportszervezőnek, valamint Imrei László úrnak! Mi, szervezők, rendezők, támogatók megállapodtunk, hogy jövőre találkozunk a III. Alföldi Betyár Fekvenyomó Versenyen itt, Kunszentmártonban.

Nagy Zsolt, Joe

főszervező

A verseny képei az alábbi linken megtekinthetők!

A hozzászólások nem engedélyezettek!