Labdarúgás

Labdarúgás

 

"Pontatlan" sorozat

Megyei II. osztályú bajnokság tavaszi (téli) rajtja győzelemmel és döntetlennel kezdődött a KuTE csapatának. Pályák használhatatlansága miatt viszont kettő mérkőzést elhalasztottak. A folytatás már sajnos sikertelen volt, öt mérkőzés öt vereség és edzőváltás. Sindel László egy sikeres őszi idény után és jó tavaszi kezdést követően Cibakháza elleni hazai vereség után átadta helyét, mert nem úgy alakultak az eredmények ahogyan tervezte és a kettős feladat (edző és játékos) is túl megterhelő volt. Ezért Varga Lajos elnök vette át a csapat irányítását.

Tiszapüspöki-KuTE 1-0 (0-0)

80 néző, vezette: Ács Zoltán

Gólszerző: Lukács D. (74)

Küzdelmes mérkőzésen a KuTE kihagyta helyzeteit, a hazaiak viszont betaláltak.

Sindel László: Parázs mérkőzésen a döntetlen igazságosabb lett volna, de a hazaiak rúgták a gólt. Gratulálok nekik !

KuTE-Cibakháza 1-2 (0-0)

Molnár Lajos sporttelep, 70 néző, v: Gönczi Pál

Gólszerzők: Farkas M. (84) ill. Molnár M. (74, 82)

Kiegyenlített első félidő után a KuTE a másodikban átvette az irányítást, de két ziccer is kimaradt. Ezután a vendégek kihasználva a hazai védelem megingásait vezetést szereztek, sőt növelték is. A hajrában a KuTE ismét mindent beleadott, de csak szépíteni tudott.

Sindel László: Kemény küzdelemben végig kiegyenlített játék folyt a pályán. Sajnos, mi kihagytuk a helyzeteinket, a vendégek viszont belőtték őket.

Kenderes-KuTE 3-2 (3-1)

40 néző, vezette: Szabó József

Gólszerzők: Penti (13), Ficzere (26), Farkas (34) ill. Görcsi (31), Gödő Cs. (68)

Április 11-én szerdán rendezték az elhalasztott mérkőzést. Ismét védelmi hibákból szerzett előnyt a hazai csapat, a KuTE igyekezete csak a szépítésre volt elég.

Lengyel Zoltán: Megköszönöm a pályára lépő játékosoknak a tisztes helytállást.

Jászalsószentgyörgy-KuTE 8-1 (2-1)

100 néző, vezette: Tóth Pál

Gólszerzők: Czibak (5, 70), Molnár D. (41), Suki (49, 57), Kerekes (53), Kovács B. (80,89) ill. Görcsi (42)

Gyors kapott gól után szoros első félidő, majd fordulást követően ismét  két gyors hazai gól és a hajrában szétesett a KuTE.

Varga Lajos: Gratulálok a hazai csapat győzelméhez, és köszönöm annak a tizenkét játékosnak, aki ma eljött Alsószentgyörgyre !

KuTE-Tiszaszentimre 0-5 (0-2)

Molnár Lajos sporttelep, 50 néző, vezette: Leitmann Attila

Gólszerzők: Nagy Ferenc (24, 30, 73, 79), Baga (70)

Kiállítva: Görcsi (78)

Sajnos mérkőzés hajrája ismét a KuTE ellenfele sikerét hozta.

Varga Lajos: gratulálok a győztes csapatnak !

A bajnokság állása a 22.forduló után:

1.Kunhegyes 52, 2.Martfű 45, 3.Szászberek 45, 4.Cibakháza 42, 5.Tiszaszentimre 38, 6.Tiszajenő 30, 7.Cserkeszőlő 28, 8.Jászalsószentgyörgy 28, 9.KuTE 24, 10.Jászboldogháza 24, 11.Jászszentandrás 21, 12.Tiszagyenda 19, 13.Kenderes 18, 14.Zagyvarékas 13, 15.Tiszapüspöki 13 ponttal.

Pálinkás Ferenc

 

 

A hozzászólások nem engedélyezettek!