Tehetségnap

Tehetségnap a Kunszentmártoni Általános Iskola
és Alapfokú Művészeti Iskolában

Második alakalommal rendezte meg az általános iskola tehetségnapját. A nap kiemelt célja, hogy a tanulmányi versenyeken, különböző fellépéseken túl is meg tudjuk mutatni, milyen nagy teret kap iskolánkban a tehetséggondozás. Ez azért is nagyon fontos, mert az iskola Akkreditált Kiváló Tehetségpont, és a cím – a belső késztetésen túl – kötelez is. Egész napos programot kaptak azok a pedagógusok és tanulók, akik részt vettek a tehetségnapon. Saját tehetségműhelyes tanulóinkon túl a következő iskolákból voltak nálunk diákokból, tanárokból álló delegációk: Mezőtúri Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Rákóczifalvai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és AMI, Délvidékről, Tornyosról érkezett testvériskolánk, a Tömörkény István Általános Iskola, valamint a Szilver Alapfokú Művészeti Iskola.
Délelőtt a gyerekek a Múzeumban vettek részt nagyon élménygazdag programon, ahol kézműveskedtek, megnézték a kiállítást.
A pedagógusok két előadást hallgattak meg: Császár István mutatta meg még mélyebben a tehetségazonosítás színtereit egy igen gazdag és érdekes előadásban, valamint Bajzáth Mária a mese szerepéről, a mesepedagógiáról beszélt. Elmondta, milyen komoly szerepe van a mesélésnek a kisgyermekek életében, mi mindent jelent a mesehallgatás a gyermek személyiségfejlődésében.
Ebéd után bemutatkoztak tehetségműhelyeink: Suliakadémia, Ritmustanoda, Teaház, a rajziskola két csoportban, a szivacs kézilabda, Robotika, ugrálóköteles tehetségműhelyek. Ezekben a műhelyekben a gyerekek kísérleteztek, nyomatot készítettek, dalt, játékot tanultak, bőrékszert alkottak, sportoltak, mozogtak. Rendkívül vidám hangulat uralkodott minden műhelyben.
Késő délután kezdődött a tehetséggála, melyen minden jelenlevő iskola fellépett, több produkcióval. Összesen 19, rendkívül színvonalas előadást láttunk-hallottunk. Iskolánkból itt is a tehetségműhelyek mutatkoztak be. A Deák épület tornatermét zsúfolásig megtöltötték az érdeklődő szülők. Minden vélemény szerint rendkívül érdekes, izgalmas, boldog napot töltöttünk együtt. Nagyon köszönöm a kollégáknak, minden segítőnek, minden felkészítő nevelőnek, a kunszentmártoni ÁMK munkatársainak, hogy együtt dolgozhattunk azért, hogy a gyerekek tehetsége még több színteret kapjon. Köszönöm a kedves Szülőknek, hogy ezen a napon is hozták-vitték gyerekeiket. Biztos vagyok benne, hogy minden résztvevő nagyon sok élménnyel gazdagodott.
Gyarmathy Éva gondolataival szeretném zárni a nap összefoglalóját: „A tehetség is a természet azon értékei közé tartozik, amely gondozást kíván. Nem kapálást, nyírást, permetezést, csak dús termőtalajt, odafigyelést és szabadságot a növekedéshez.”

Takácsné Szilágyi Erzsébet - intézményvezető

A Tehetségnap képei az alábbi linken megtekinthetőek!

A hozzászólások nem engedélyezettek!