Lakossági tájékoztató

Lakossági tájékoztató

„A Magyar Honvédség kijelölt alakulatai nemzetközi szállító repülőgép gyakorlatot hajtanak végre 8 nemzet részvételével Magyarország légterében. A végrehajtás során repüléseket hajtanak végre nappal és éjszaka. A gyakorlat mozzanatai keretében sor kerül teher illetve ejtőernyős dobásokra a kijelölt repülőterekre és területekre. A repüléseket nagyméretű szállító repülőgépek hajtják végre a megszokottnál alacsonyabb magasságokon. A feladatok végrehajtása során az ország számos területe felett feltűnhetnek amely az átlagtól nagyobb zajhatással jár. A gyakorlat során a repülőeszközök bázisául Pápa repülőtér szolgál. A Magyar Honvédség és a résztvevő nemzetek a vonatkozó jogszabályok kereti között arra törekednek, hogy a legkisebb mértékben zavarják az állampolgárok megszokott nyugalmát.

Kérjük a lakosság megértését!”

magyar honvédség plakátja

A Magyar Honvédség 2018. 06. 10 – 22. közötti nemzetközi gyakorlatával kapcsolatosan az alábbi kiegészítést teszi:

A gyakorlat időtartama alatt keletkezett káresemények vonatkozásában kártérítési igényt lehet majd előterjeszteni, az alábbi eljárás szerint: "A kártérítési igényt előterjeszteni kívánó személy a kárigényét - választása szerint - a lakóhelye, ennek hiányában állandó tartózkodási helye, illetve székhelye, vagy a kár bekövetkezésének helye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjénél terjesztheti elő a Magyar Honvédség feladatainak ellátásával összefüggő nemzetközi kártérítési ügyekkel kapcsolatos eljárás részletes szabályairól szóló 276/2008. (XI. 21.) Korm. rendelet szerinti kárigény bejelentő adatlapon."

A hozzászólások nem engedélyezettek!