Tanévzáró a középiskolában

Tanévzáró a középiskolában

A KSZC Kunszentmártoni tagintézményében június 25-én 15 órakor az ünnepélyes tanévzáró kezdetét vette. Az udvaron történő felsorakozás után elhangzott a Himnusz, majd Kissné Balla Ágnes igazgató asszony köszöntötte a résztvevőket. Elmondta tanévzáró gondolatait, értékelte a diákok, tanárok tanévben végzett munkáját, teljesítményét. Ekkor került sor a jutalmak átadására, melyeket példamutató magatartásért, kitartó szorgalomért, kiemelkedő szakmai munkáért és versenyeken való sikeres szereplésért vehettek át a tanulók. Először a polgármesteri jutalomkönyveket vehették át a kiemelkedően teljesítő tanulók:
Andrási Máté, Jernei Mihály, Szabados Kinga Júlia, Trenovszki Máté Zsolt, Bódi Ádám Tamás, Demjén Dorina és Rostás Lajos.

Ezt követően a jól teljesítő tanulók jutalomkönyveket kaptak, melyeket Kissné Balla Ágnes igazgató asszony adott át. A diákok után a pedagógusok munkájának elismerésével folytatódott az ünnepség. Elhangzott, hogy a városi Pedagógus napon munkája elismeréseként Márkusné Tóth Erzsébet és Pintér Edit tanárnők polgármesteri elismerésben részesültek. Ezután Molnár Ferencné tanárnő kiemelkedő szakmai munkájáért miniszteri elismerésben részesült, melyet igazgató asszony adott át. A Szózat elhangzása után az osztályfőnökök vezetésével termeikbe vonultak a diákok, ahol átvehették bizonyítványaikat. 

Minden kollégának, munkatársnak és

diáknak jó pihenést kívánok a nyári szünetre!

 

Kissné Balla Ágnes- mb. igazgató

DSC_0217

A hozzászólások nem engedélyezettek!