XI. Városi Nyugdíjas Találkozó

XI. Városi Nyugdíjas Találkozó

 

Nyolc év után ismét megrendeztük a Városi Nyugdíjas Találkozót, immár XI. alkalommal 2018. augusztus 11-én szombaton az Érparti Lovaspályán.

Az első Nyugdíjas Találkozó megrendezésének az ötlete, a 2001-ben alakult Epreskerti közösségtől származik, melynek tagjai voltak Veres István, Barna Kálmán, Nálhi Pál, Rabi András és jómagam.

Amikor felvetettem, hogy nyolc év után újra szeretném megrendezni a találkozót, a képviselő-testület teljes vállszélességgel mögém állt és támogattak a rendezvény megvalósításában.

A sok szervező munka meghozta a gyümölcsét. A több, mint 400 fős vendégsereg igazán jól érezte magát. Imrei István képviselő ajánlotta fel a húst, így a találkozó előnapja disznóvágással kezdődött. Miskolci Imre mezőtúri főzőmester főzte meg a gulyáslevest a 300 literes bográcsban. Az Érparti Lovaspályára ellátogató nyugdíjasokon kívül a Köttön utcai Idősek Otthona lakóinak és a tűzoltóság dolgozóinak is juttattunk a finom ebédből.

A vendégeket Magyar Rózsa és Molnár Orsi szórakoztatta, továbbá fellépett az Önkormányzati Óvoda Teknős csoportja, a Tiszaföldvári Táncos Nyugdíjas Klub  és a Kunszentmártoni Nőklub is. A rendezvényünket a tombolahúzás tette még izgalmasabbá, melyre a számtalan felajánlást kaptunk.

A Nyugdíjas Találkozón rég látott ismerősök találkoztak, beszélgettek, meséltek. Igazán boldog vagyok, hogy újra adhattunk szeretetet, törődést.

Köszönöm a támogatást Kunszentmárton Város Önkormányzatának, a Kunszentmártoni Városgondnokság munkatársainak, a közfoglalkoztatottaknak, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy méltó körülmények között tudjuk megrendezni a Nyugdíjas Találkozót. Köszönet még a Kunszentmártoni Ipari Park Kft-nek, Kontér Bélának és a TÚRSZOL Kft-nek, Wenner-Várkonyi Attila polgármesternek, Fazekas János alpolgármesternek, Jauernik István, Szabó Zoltán, Dr. Szabó Péter, Dr. Fazekas Margit, Sárközi György képviselőknek, Dr. Hoffmann  Zsolt jegyzőnek, Dr. Bodor Brigitta hivatalvezetőnek, Imrei Lászlónak, a Magyaros Csárdának, a Trendi Dívat üzletnek, Győri Imrének, a Talmácsi Cukrászatnak, Hajdú Attilának, Bíróné Kiss Andreának az Egészségboltból, Varga Andrásnak a Gazdakör elnökének, a Papp Szőrmének, a Pótkerék Vendéglőnek, az Együtt a Gyermekért Alapítványnak, a COOP Áruháznak, Pásztorné Réz Mártának, az Oberna családnak, Mátyus családnak, a Shemsi Pékségnek, Majzik Lászlónénak, Horváthné Mariannak, Révész Sándornénak, Katonáné Marikának, Kollár Editnek, Molnár Zsuzsannának, Kiss Istvánnak a Kungyalui Zöldmező MGTSZ igazgatójának, Pálinkás Lászlónak, Molnár Jánosnénak, a Városi Nőklub tagjainak és minden további támogatónak, akik nélkül nem valósulhatott volna meg a rendezvény. Hálás vagyok azoknak, akik eljöttek a találkozóra és egy szép délutánt töltöttek velünk.

Jövőre folytatjuk!

 

Gácsiné Bozsik Magdolna főszervező

A Nyugdíjas Találkozó képgalériáját a linkre kattintva elérheti!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A hozzászólások nem engedélyezettek!