Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

A Szent Márton Társulat ezen a nyáron az Anconai szerelmesek című zenés komédiával lepte meg közönséget, mely Vajda Katalin és Fábri Péter magyar szerzőpáros alkotása. Az előadás hatalmas sikert aratott a kunszentmártoni és a távolabbról érkező közönség számára egyaránt. Könnyed, nyáresti kikapcsolódás, olaszos lendülettel, humorral és szerelmi bonyodalmakkal.
A Társulat két hölgytagjával készített interjúból kiderül számukra, mit jelent egy-egy produkció megvalósítása, hogyan jött az életükbe a társulat és mit adott nekik. Fogadják szeretettel Deák Júlia és Szilágyi Éva gondolatait.

- Mikor váltatok a Szent Márton Társulat tagjává?
- Szilágyi Éva: Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy már az első pillanattól kezdve tagja vagyok a társulatnak. Öt évvel ezelőtt Faragó Sándor a Társulat alapítója és rendezője felkért a Légy jó mindhalálig című musical egyik szerepére. Vegyes érzelmekkel vágtam bele, részben aggódtam, vajon meglesznek-e a képességeim, másrészt viszont kihívásnak tekintettem. Végül örülök, hogy nem futamodtam meg életem egyik nagy „kalandja” elől.
-Deák Júlia: Két kisgyermekes szülőként kerültem be a társulatba 2015-ben, ami hatalmas kihívást jelentett, hiszen édesanyaként komoly szervezőmunkát igényelt a próbákon való részvétel, a szöveg megtanulása. Kemény időszak volt, de egyetlen pillanatát sem bántam meg, és a mai napig sem csinálnám máshogyan.

-Mit ad egy-egy előadás megvalósítása és a társulat?
-Deák Júlia: Egy erősen összetartó, lelkes, tehetséges közösség tagja vagyok. A kapcsolatok az évek alatt barátsággá mélyültek. Számos közös élmény, lelket, jellemet formáló élmények kötnek össze bennünket, ami felbecsülhetetlen érték az életemben.
-Szilágyi Éva: A közös élmények, a próbák, a fellépések igazi nagy családdá, baráti társasággá formáltak bennünket.

-Mely előadás volt igazán nagy hatással az életedre?
-Deák Júlia: Mindegyik szerep, előadás kedves a szívemnek, sokat tanultam belőlük.
-Szilágyi Éva: Minden produkcióban való részvétel kellemes emlékként él bennem. Közösen, közöset alkotni csodás érzés. Az eljátszott szerepek formálnak mindannyiunkat. Az Isten pénze című darab a szeretetet, önzetlenséget állítja szembe a pénzhajhászó szívtelenséggel. A Csoportterápia rávilágított arra, hogy mindannyian mások vagyunk, más-más élethelyzettel, problémákkal, mégis egy dologban mindannyian hasonlítunk: érző, sebezhető emberek vagyunk.

-Az Anconai szerelmesek az idei évadzáró produkciótok felkészülése hogyan zajlott?
-Deák Júlia: A szövegkönyvet március környékén kaptuk meg, azóta ismerkedtünk a történettel, a szereplőkkel, a dalokkal. Mindenki egyéni tempóban tanulta a szövegét. A közös, intenzív próbaidőszak a rendezővel, Faragó Sándorral júniusban kezdődött.
-Szilágyi Éva: A próbák már év elején elkezdődtek, és igazán a darab július közepére „született” meg. Igazi olasz hangulatot varázsoltunk a színpadra.

Hamisítatatlan olasz slágerek, monumentális díszlet, a Szent Márton Társulat töretlenül lelkes csapata várta az Anconai szerelmesek című előadására a közönségét négy estén keresztül a Dani Margit Sportcsarnokban. 

Gratulálunk az előadáshoz és mi, közönség izgatottan várjuk a folytatást.
A képekért köszönet a Szent Márton Társulatnak.

Herczeg Renáta

címlap

37597197_1896233910415107_933852149304000512_n

A hozzászólások nem engedélyezettek!