Tanévindító szakmai megbeszélés

Tanévindító szakmai megbeszélés

A Kunszentmártoni Szociális Ellátási Központ az EFOP-3.2.9-16 kódszámú „Óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység fejlesztése” elnevezésű pályázatban vesz részt. A pályázat célja. hogy az óvodás és iskolás gyermekek, fiatalok szociális jóléte, életminősége javuljon.
Tanévindító szakmai megbeszélést tartott a Kunszentmártoni Járási Család-, és Gyermekjóléti Központ a járás összes oktatási intézmény vezetője számára a Kunszentmártoni Házasságkötő teremben 2018. szeptember 5-én.
A program kezdetén Wenner-Várkonyi Attila polgármester köszöntötte a meghívott vendégeket, bemutatta és üdvözölte a programot.
A polgármestert követően Veres Margit Terézia intézményvezető asszony összefoglalta az iskolai és óvodai szociális tevékenység fejlesztését. Beszámolt az eddig elért eredményekről, a kihívásokkal teli és összetett munkáról. Beszédében több sikeres, a pályázat keretében megvalósult rendezvényt is megemlített. „Nagy rendezvényünk volt a „Tünde napi” fesztivál, mely egy járási szintű kulturális, több, mint 400 főt megmozgató esemény volt. Az óvodások számára pedig látogatást szerveztünk a szarvasi „Szalma-tanyára”, mely hatalmas élmény volt a kicsiknek.”

Fazekas János projektmenedzser a munka gyakorlati oldalát mutatta be. „A feladat új volt számunkra. Nem volt olyan módszer, olyan iránymutatás, mely segítséget nyújtott volna a kezdetekben.” Megemlítette az immár kötelezővé vált, a pályázathoz
hasonló struktúrára épülő normatív támogatású óvodai és iskolai szociális segítő munkát. „A törvényi változások miatt 2018. szeptember 1-vel kötelező feladattá vált ez a tevékenység.”

Zana László szakmai vezető a projektet érintő változásokról számolt be, és bemutatta a pályázatban résztvevő új munkatársakat. „Jelenleg a projekt felénél tartunk, melynek márciusi befejezése nem jelenti a tevékenység lezárását. A kormányzati szándék az, hogy az EFOP-os pályázatok jó része ne érjen véget. A félidőhöz érve már látszik, hogy mit akarunk, körvonalazódik az együttműködés kerete, a közös cél, amihez immár tartozik egy ütőképes csapat is. Örülünk annak, hogy mi már hónapok óta úttörőként veszünk részt a programban, amely során rengeteg értékes tapasztalatot szereztünk.”
A 2017. októberétől induló és 2019. márciusában véget érő projekt célja a köznevelés eredményességének, hatékonyságának és hátránykompenzáló szerepének javítása, hogy a köznevelésből kikerülő gyermekek sikeresen helyt álljanak az életben.

Herczeg Renáta

DSC_1694 DSC_1697

DSC_1708DSC_1717DSC_1725

A hozzászólások nem engedélyezettek!