EGYHÁZI HÍREK

EGYHÁZI HÍREK
ÜNNEP

Ez a hónap a kunszentmártoni keresztények számára mindig jelentős, mivel Egyházközségünk és Városunk patrónusának, Tours-i Szent Márton püspöknek az ünnepét üljük november 11-én. Az ő személye, élete mindannyiunknak követendő példa. Igaz hitből fakadó elkötelezettsége, alázatossága, a közösségért való tettrekészsége, és még sorolhatnánk mindazokat a tulajdonságokat, amelyek Szent Mártont jellemezték. Miből fakadt ez az életfelfogás? Már fiatalon megismerte Jézus Krisztus életét, az Ő tanítását, amely megérintette őt. Vágy ébredt szívében, hogy az Urat- aki szeretetből érte is meghalt, megszabadította az örök haláltól -, kövesse, és szolgálatába álljon. Mindent elhagyott, hogy szabadon követhesse Mesterét, Megváltóját, hogy katonája lehessen. Miután megkeresztelkedett, már semmi sem áll az útjában, csak Istennek szolgált teljes odaadottságban, elkötelezettségben. Íme, néhány epizód életéből: - Életét csodák kísérték. Isten így nyilvánította ki, hogy Márton az ő kiválasztottja. Első csodája Galliában, a ligugéi kolostorban történt, ahol buzgó imával feltámasztott egy meg nem keresztelt hittanulót. Másik halott feltámasztását is feljegyezték a krónikák. Lupicinusnak, egy jómódú polgárnak fiatal rabszolgáját támasztotta fel imájával…. Imájával meggyógyította Lycontius birodalmi helytartó ragályos betegségben szenvedő családtagjait. A helytartó hálából felajánlott adományát sem saját céljára, sem kolostora részére nem fogadta el. Erre Lycontius az összeget rabok kiváltására utalta. Rabokat engedett el Márton imájára Avitianus, az egyik galliai provincia zsarnok helytartója is. Istentől álmában kapott intésre kegyelmezett meg a halálra ítélt foglyoknak. (Szombathelyi Egyházmegye honlapjáról.)

Laurinyecz Pál

A hozzászólások nem engedélyezettek!