Felhívás

FELHÍVÁS
Kedves Kunszentmártoniak!

Sokunk élete alakult úgy, hogy szülővárosunkból elkerülve más településeken élünk. Ám összeköthet bennünket sok közös iskolai élmény, itthoni emlék, barátság, rokoni szál, szülőhelyünk, Kunszentmárton szeretete. S bizonyára mindannyian hazajárunk rokoni, baráti látogatásra, vagy már csak a temetőbe.
Jövőre, 2019-ben emlékezünk Kunszentmárton török hódoltság utáni újratelepítésének 300. évfordulójára, amit szeretnénk egy 2020 pünkösdjéig tartó jubileumi évre szóló eseménysorozattal megünnepelni. Nagyon örülnénk, ha ennek részesei lehetnének mindazok a kunszentmártoniak is, akik most éppen másutt élnek, hiszen ezzel szüleinknek, nagyszüleinknek, felmenőinknek állítunk emléket. Szeretnénk közreműködésüket kérni, a programokról őket is tájékoztatni.
Hogy ezt megtehessük, kérem az itthon élő rokonokat, ismerősöket, hogy elköltözött családtagjaik nevét, postai és drótpostacímét legyenek szívesek leadni a Látogatóközpont irodájába (a templom mellett) vagy elküldeni e-mail címemre: gaborbarnadr@gmail.com!

Tájékoztassák őket erről a lehetőségről! Köszönettel: Barna Gábor

A hozzászólások nem engedélyezettek!