VI. Kunszentmártoni Amatőr Darts verseny

VI. Kunszentmártoni Amatőr Darts verseny

Köszönöm mindenkinek, aki részt vett versenyzőként vagy szurkolóként a VI. Kunszentmártoni Amatőr Darts versenyen. Bízom benne, hogy mindenki jól érezte magát. A programot 55 férfi és 4 hölgy kezdte meg. A szebbik nem küzdelme szoros végkifejletet követően a következőképpen alakult. Harmadik helyen Kalózné Váradi Erika végzett. Az ezüstöt Horváth Ildikó tudhatta magáénak. Az elsőséget a csocsó versenyre érkező holland Ollargiu Miranda szerezte meg. A férfiak küzdelme is igazán nagy izgalmakat hozott. A csoportköröket követően minden versenyzőnek meg kellett küzdenie az egyenes kieséses szakaszban is. A torna jó pár 180-at is hozott, szám szerint négyet, melyből kettőt az a Rakovecz Sándor (Dabas) szerzett, aki a második helyet húzta be. A bronz díjazást Vidovenyecz János (Orosháza) vitte haza. Míg nagy küzdelem során Váczi Zoltán (Kecskemét) felkúszott a dobogó legfelső fokára. Köszönöm a közreműködést a Kunszentmártoni Darts Barátoknak, amit eddig elértünk, az az egész közösség érdeme. Továbbá köszönjük a támogatást: Kunszentmárton Város Önkormányzatának, Wenner Várkonyi Attila polgármesternek, az SKF Csapágyboltnak, Benke György vállalkozónak, a Búzakalász-Agrár Zrt-nek, az Oberna Szikvíznek, Gácsiné Bozsik Magdolna képviselőnek, Imre Lászlónak, Mucsi Ferenc kerámikusnak, a Talmácsi Cukrászatnak, Dávid Vanessza egyéni vállalkozónak, Katona Józsefnének. Köszönet Merényi Jánosnak a finom ételért, a Dani Margit Sportcsarnok munkatársainak, s végül Jusztin Laci barátomnak, aki mindig kihívásnak éli meg minden versenyünket, s még sokat fog a színvonalon emelni szerintem a későbbiekben. Hamarosan újra találkozunk!

Csáki Ferenc - szervező

A rendezvény képei az alábbi linken megtekinthetőek!

A hozzászólások nem engedélyezettek!