XXV. Márton-napi szavalóverseny

XXV. Márton-napi szavalóverseny

2018. november 12-16 között került megrendezésre a XXV. Márton-napi szavalóver-seny az EFOP 3.3.2-16-2016-00096 - „Mesés Tiszazug - Szokások, hagyományok, régi történetek” című pályázat támogatásának segítségével, ahol az óvodásoktól a középiskolás korosztályig mérettettek meg a nevezők.

Idén is szép számmal neveztek a gyerekek, összesen 83 főt hallgathattunk meg 4 nap alatt. Külön öröm volt számunkra, hogy idén először Homokról a Révay György Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola,  Készségfejlesztő Iskola és Kollégium diákjai is csatlakoztak a versenyhez. A pedagógusok, és a szülők nagyon szépen felkészítették a fiatalokat, így igazán izgalmas versenynek néztünk elébe.

November 12-én az óvodások mérték össze versmondó tudásukat. Mindenki nagyon szépen helyt állt, a végén pedig a következő helyezések születtek: I. hely Varga Dorina Zita – Szitakötő csoport, II.  hely Komlós Zoltán Lukács – Tiszakürti Óvoda, III. hely Kiss Bence – Lepke csoport, Különdíj: Felföldi Hanna és Hürkecz Nóra– Ficánka csoport, Kiss Léna – Lepke csoport

November 13-án az 1. és a 3. osztályosok következtek:

1. osztály: I. hely Halmai Hanna – 1.a , II. hely Prievara Anna – 1.b , III. hely Tóth Jázmin 1.a és Csinger Zsófia 1.a, Különdíj: Bencsik Kornélia – 1.a

3. osztály: I. hely Pozderka Gergely – 3.b, II. hely Ugrai Áron – 3.b , III. hely Kóra Viktória – 3.b, Különdíj: Hürkecz Ádám – 3.b

November 14-én a 2. és 4. osztályosok szavaltak:

2. osztály: I. hely Czakó Fruzsina – 2.b, II. hely Katona József – 2.a , III. hely Péter-Szabó Réka 2.a és Burka Vanessza Leila 2.b Különdíj: Fazekas Dóra Karina – 2.b

4. osztály: I. hely Szakács Levente – 4.b, II. hely Beke Lilla – 4.b, III. hely Szűcs Luca 4.b és Wenner-Várkonyi Réka 4.b Különdíj: László Enikő – 4.c

November 15-én, a záró napon pedig az 5-6. osztályosok valamint a 7-8+középiskolás/szakiskolás nevezők mérettettek meg: 5-6. osztályosok: I. Balajti Adél – 5.a , II. hely Ugrai Nándor – 6.a , III. hely Péter-Szabó Anna – 6.c Különdíj: Harmati Barbara – 6.c, Gál Emília – Révay György EGYMI 6. osztály

7-8. osztály + középiskola/szakiskola: I. hely Paulovics Panna – 8.b, II. hely Tuhai Kálmán Márk – Révay György EGYMI 8. osztály, III. hely Tuhai Barbara – Révay György EGYMI 10. osztály.

Mindenkinek nagyon szépen köszönjük a részvételt, és gratulálunk a szép teljesítményhez. Találkozzunk jövőre is!

A Szabó Gyula Művelődési Központ munkatársai

újság02

A hozzászólások nem engedélyezettek!