Monthly Archives: december 2018

A „Dicsőség jele” című időszaki kiállítás

A „Dicsőség jele” című időszaki kiállítás A kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum és a Kunszentmártoni Gyűjtőklub, mely ebben az évben ünnepli fennállásának 15. évét, ezen alkalomból útjára indította a „Dicsőség jele” című nagyszabású időszaki kiállítását. A kiállítás megnyitójára 2018. november 9-én került sor a Helytörténeti Múzeumban. A kiállítótermek megteltek az I. világháború emlékeivel tárgyak, fényképek, könyvek, naplók…
Olvasd tovább

Nyílt nap a középiskolában

Nyílt nap a középiskolában Iskolánk 2018. november 13.-án kedden rendezte a hagyományos nyílt napját, ahol az érdeklődő diákok betekintést nyerhettek intézményünk mindhárom telephelyére. A reggeli megnyitót a Gimnázium épületében tartottuk, ahol Wenner-Várkonyi Attila polgármester úr és Lengyel János meg-bízott igazgató úr köszöntötte a résztvevőket. A tanulók rövid bemutató filmeket néztek meg a tornateremben, amelyek bemu-tatták…
Olvasd tovább

Egy különleges életút emlékei

Egy különleges életút emlékei Zsigmond Ferenc balettművész. A Kolozsvári Nemzeti Opera magántáncosa, később balettmestere és koreográfusa volt. Életútjának megkoronázásaként 2018. március 15-én magas színvonalú munkája, példamutató tevékenysége elismeréseként a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatának kitüntetését vette át, melyért Kunszentmárton Város vezetése a Szent Márton napi ünnepi képviselő-testületi ülésen polgármesteri elismerésben részesítette. Az elismerés kapcsán beszélgettem…
Olvasd tovább

„Víz- Jel” Diákalkotók IV. Nemzetközi Grafikai Biennálé díjátadó

„Víz- Jel” Diákalkotók IV. Nemzetközi Grafikai Biennálé díjátadó Az ország több pontjáról jöttek el a művészeti iskolák képviselői Bajára november 12-én, a Víz-Jel Diákalkotók IV. Nemzetközi Grafikai Biennáléjának díjátadójára. A  Liszt AMI Vizuális Iskolája 2012 óta szervezi meg kétévente ezt a megmérettetést, amelyre egyre többen pályáznak Magyarországról és a környező országokból is. Ezúttal 28 alkotó…
Olvasd tovább

Kunszentmártonban is működik szociális szövetkezet

Kunszentmártonban is működik szociális szövetkezet A Munkás Szent József Szociális Szövetkezet 2015. január 16-án alakult meg Kunszentmártonban, a Szent Márton Plébánián. Mégis, amikor kérdezzük, hogy ismerik-e, sokszor nemmel válaszolnak az emberek. Azt sokan tudják, hogy egy csapat a Csong-rádi út végén, a trafóállomás előtt veteményez minden tavasszal. Vagy várjuk a tápbolt előtt az előnevelt csirkéket,…
Olvasd tovább

XXV. Márton-napi szavalóverseny

XXV. Márton-napi szavalóverseny 2018. november 12-16 között került megrendezésre a XXV. Márton-napi szavalóver-seny az EFOP 3.3.2-16-2016-00096 - „Mesés Tiszazug - Szokások, hagyományok, régi történetek” című pályázat támogatásának segítségével, ahol az óvodásoktól a középiskolás korosztályig mérettettek meg a nevezők. Idén is szép számmal neveztek a gyerekek, összesen 83 főt hallgathattunk meg 4 nap alatt. Külön öröm…
Olvasd tovább

Mindenki névnapja

Mindenki névnapja A Kunszentmártoni Hagyományőrző és Nyugdíjas Egyesület megtartotta éves rendezvényét, a Mindenki névnapját közel kétszáz fővel a Dani Margit Sport-csarnokban 2018. november 17-én. A nyugdíjas klubokkal igazán szoros és aktív kapcsolatot ápolunk. Rendezvényünkön jelen volt Öcsöd, Tiszaföldvár, Martfű, Mezőtúr, Szentes két klubbal, Tiszavárkony és a Jószomszédok közössége Katona Józsefné Marika vezetésével. Hagyományőrző egyesületünk színvonalas…
Olvasd tovább

Egyházi hírek

Várakozás – beteljesedés Sok festőt megihletett az a bibliai kép, amikor Gábriel arkangyal hírül viszi a Mennyei Atya tervét, hogy elküldi Fiát a földre. Így született meg számos „Angyali üdvözlet” című festmény. Várakozással teli időszak következett el a názáreti leány, Mária életében. Mi is várakozunk, bár nem biztos, hogy mindenki vallásos értelemben, de várjuk a karácsony estét.…
Olvasd tovább

EGYHÁZI HÍREK

EGYHÁZI HÍREK „.. eljöttünk, hogy hódoljunk Neki!” (Mt 2,2) Teológiailag a keresztény világban Húsvét a legnagyobb ünnep Jézus Krisztus halála és feltámadás miatt, hiszen az ember megváltása így valósult meg. Karácsonykor Jézus születésére gondolunk. Az egyházi év adventtel kezdődik, a várakozás a készület, ami segít bennünket felkészülni Jézus születésére. Rohanó világunkban fontos az elcsendesedés, hiszen csak a…
Olvasd tovább