Lakossági tájékoztató

Tisztelt Olvasó!

Az esztendő végén számba vettük, mit végeztünk el a mögöttünk lévő időszakban és átgondoljuk, milyen feladatok várnak ránk a jövőben. Így tesszük ezt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatalban is. A 2010-ben megkezdett modernizációs folyamat eredményeként megyénkben is egy szerkezetében megújult, ügyfélbarát, hatékony és olcsóbb kormányhivatali rendszer alakult ki és egy egységesebb, koncentráltabb, átláthatóbb feladatellátás jött létre. Az ügyfelek megkedvelték a kormányablakokat, ahol egy helyen több ügy is elintézhető. A megyében 14 integrált ügyfélszolgálat várja az állampolgárokat, azt szeretnénk, ha ez a szám néhány éven belül 18-ra emelkedne. A tervek között szerepel egy kormányablak busz beállítása is, amely ugyanolyan szolgáltatást nyújt, mint az integrált ügyfélszolgálat.
Lényegében egy mozgó kormányablakról van szó. Az a célunk, hogy az állampolgárok egyre kevesebb idő alatt érjék el az ügyintézési pontokat, illetve a lehető legközelebb vigyük a közigazgatást, az állami szolgáltatásokat az emberekhez. Az ország előtt is újabb kihívások állnak. A kormány célul tűzte ki, hogy húsz-harminc év múlva Európa egyik legélhetőbb államává váljon Magyarország. Ehhez több területen várhatók újabb döntések, mint pl. a családtámogatások rendszerének erősítése, a gazdaságfejlesztés és a versenyképesség növelése, a bürokrácia további csökkentése. Fontos terület a nemzeti identitás, a kultúra, illetve az oktatás erősítése. Mindez azért lényeges, mert a közigazgatásnak támogatnia kell ezeket a törekvéseket. A megyei kormányhivatal munkatársai eddig is megfeleltek a kihívásoknak, és biztos vagyok abban, hogy így lesz ez a jövőben is, amivel hozzájárulunk ügyfeleink, a megye lakóinak elégedettségéhez.

Az alkalmat megragadva kívánok Önöknek eredményekben,
sikerekben gazdag, boldog új esztendőt!

Dr. Berkó Attila kormánymegbízott

A hozzászólások nem engedélyezettek!