EGYHÁZI HÍREK

EGYHÁZI HÍREK
AZ ÚJ ÉV KEZDETÉRE

Kedves Olvasó!

Újra itt vagyunk egy új év elején. Tervezünk, akik élünk, s emlékezünk szeretteinkre, ismerőseinkre, akik nem élhették meg a 2019-es évet. De hogyan indulunk az új esztendőnek? Reménységgel, bizalommal, avagy pesszimizmussal? 

Keresztényként le merem írni, el merem mondani; én Isten segítségével, mint ahogyan életem nagy részében is tudatosan őreá hagyatkoztam, aki eddig mindig megsegített. Immár 38 éve szolgálom Őt Kunszentmártonban, ahol feleségemmel elindult közös életünk. Megáldott bennünket gyermekekkel, s most már szép számban unokákkal is. Nem bántam meg, hogy elhívott erre a csodálatos szolgálatra, mert az embereken keresztül is Neki szolgálhattam, meghálálva minden kegyességét, amit kaptunk Tőle. Számomra élő az idézet, amelyet olvashatnak az írás végén. Istentől indult el életem és felé tart, akitől Jézus feltámasztása által INGYEN kaptam üdvösséget, boldog beteljesedést
a földi, testi halál után. Minden, ami körülvesz, hitem szerint a teremtő Isten ajándéka! Emberi életem, mely hordozza a halhatatlanságot, az isteni képmást, Őbenne lel beteljesedést. „Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. Aki győz, örökölni fogja mindezt, és annak Istene leszek, az pedig fiam.” /Jelenések Könyve 21.6-7/

Minden kedves Olvasónak áldott új esztendőt kívánok!

Laurinyecz Pál kántor

A hozzászólások nem engedélyezettek!