300 éves az újjászületett város
Kunszentmárton 1719-2019
16. rész - A redemptio 2.
A Jászkunság lakosai részére adományozott kiváltságok egységes rendszerbe való foglalása a Mária Terézia által 1745-ben kiadott privilegiális oklevél, a Jászok és Kunok redemptiójáról. Ezt követte az 1751. évi XXV. t. cikk, valamint az úgynevezett „királyi regulatió”, amely az ősi szabadságjogok elismeréséről, gyakorlásáról és részletes szabályozásáról szól. Az összes jogot és kötelezettséget végül az 1799-ben kiadott „Jász-Kun Statútumok” foglalták egységes rendszerbe, amelyek eljárási és anyagi vonatkozású jogelemeket tartalmaznak. Ezek, bár 1848-ban és 1876-ban jogilag megszűntek, a helyi szokásjog alapján még a 20. század közepéig befolyásolták a helyi joggyakorlatot. Kunszentmártonban 1745-ben 150 személy jelentkezett földváltásra, közülük többen csak alacsony 25 forint alatti befizetést vállaltak. Az 1747-ben készült jegyzékben 127 földváltó nevét sorolták fel, 1749-re összesen 179 lakos fizetett. 1752-ben a tanács jegyzőkönyvében ismét 127 birtokos neve szerepelt. A redemptus földbirtokok körüli helyzet elég kusza volt tehát. Ezért 1824-ben Imre József szenátor elhatározta, hogy rendet tesz a földváltás dokumentumaiban. Felülvizsgálta a földtulajdonosok körében a redemptio óta történt változásokat. Imre János minden földtulajdonostól bekérte a földjére vonatkozó dokumentumokat. A birtokosok bemutatták a redemptionális levelüket, a contractusokat, örökség esetén a végrendeletet, kinek milyen írása volt birtokáról. Az 1822–1824 között zajló eljárásban a 159 redemptionális birtok 425 birtokosa közül csupán 24-en nem tudták a redemptionális, vagy az örökösödési levelüket
bemutatni, a többiek több hiteles iratot is őriztek földbirtokukról. A kiemelkedően jó dokumentáltság bizonyítja, milyen óriási jelentőséget tulajdonítottak a családok a redemptiónak, s mennyire számon tartották a jászkun földtulajdon joghordozó jellegét. A családok birtokában megőrzött iratokat Imre János összehasonlította a helység levéltárában megtalálható adatokkal, s végül elkészítette Kunszentmárton jogbiztosító földkönyvét, a Liber Fundit. A földtulajdonon alapuló legfontosabb politikai jog a választójog volt. A redemptusok mint választók és választhatók irányították és befolyásolhatták a helyi politikai és gazdasági életet. Az önkormányzat intézményein keresztül, illetve az úgynevezett nagyobb gyűlésekben a redemptusok dönthettek a közterhek elosztásáról, a kedvezményekről, a helység gazdálkodásáról és helyi adó kivetéséről. A közvetett választójog alapján – a kerületi közgyűlési képviselők és tisztségviselők választása által – a redemptusok befolyásolhatták a kerületi igazgatást és jogszolgáltatást. Nekik járt az ingyenes legeltetési jog, részesedés a járulékos földek osztásából, ingatlan vásárlásnál vételi előjoguk volt. Az irredemptusok legfontosabb jogi kedvezménye az ingatlan vásárlásoknál a zsellérekkel szemben érvényesíthető elővételi jog volt. Az irredemptusok közlegelőn tartható állatainak számát azonban szükség esetén a tanács korlátozhatta, bár állattartási lehetőségük még így is kedvezőbb volt a zsellérekénél. Az inquilinusok, a zsellérek életlehetőségeit a tanács szabályozta. Ritkán vásárolhattak csekély földet, szőlőt, tarthattak állatokat és így megélhetésüket részben saját forrásból fedezhették. Saját házuk és istállójuk azonban csak keveseknek lehetett, de a személyes szabadságot az is elnyerte, aki semmit nem tudott fizetni. A Jászkun kerületben a község mindenkor védőernyőt jelentett lakossága számára. Az ideiglenes tartózkodási engedéllyel munkára felfogadott idegenek viselkedését évente felülvizsgálták, és akinek a magatartása nem felelt meg a helyi követelményeknek, azt kitiltották a helységből. Ők nem vásárolhattak ingatlan birtokot, mert ez a jog csak a lakosi jogúakat illette. Lakosi jogot a tanács adományozhatott. Kunszentmártonban a letelepedési jogát elnyerő Papp István békésszentandrási lakos 1773-ban hálából emeltette a mai piactéren álló Szeplőtelen Fogantatás (Immaculata) szobrot. Az 1745-ben Kunszentmártonban kiosztott tőkeföld 51 %-a nem érte el a 32 kh nagyságot. A birtokok az idők során tovább aprózódtak, 1786-ban a földnélküliek aránya 54% volt, ami 1825-re 61 %-ra növekedett. Kunszentmártonban 1853–56-ig minden közföldet felosztottak és egyénekre telekkönyveztek.
Az utolsó közös puszták 1850-es évekbeli felosztásával a kerületek minden településén megszűntek a redemptióból származtatott gazdasági és társadalmi jogi kiváltságok. 1876-ban Magyarország polgári átalakulásának összetett folyamatában eltörölték a Jászkun kerület különállását és beolvasztották a vármegyékbe. A Jász és a Nagykun kerület Jász-Nagykun Szolnok vármegye része lett, a Kiskunságot pedig Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyébe sorolták be.
Irodalom:
Dósa József – Szabó Elek: Kunszentmárton története I. Kunszentmárton, 1936. 52-69.
Bánkiné Molnár Erzsébet: A redemptio előzményei, lefolyása és hatása Kunszentmártonban. (Kézirat, tanulmány, 2018.)
Józsa László: Megszentelt kövek. Kápolnák, szobrok, keresztek és temetők Kunszentmártonban. Szeged, 1999.
Dr. Barna Gábor
