300 éves az újjászületett város

300 éves az újjászületett város
Kunszentmárton 1719-2019
17. rész - Mesterszállás

Nem mindenki számára tudott, hogyan kötődik Kunszentmártonhoz Mesterszállás, ahol az idősebb nemzedék talán mindmáig azt mondja Kunszentmártonba utazásakor, hogy „haza megyek”. Ennek gyökerei is az önmegváltáshoz, a redemptioig nyúlnak vissza. 1745-ben ugyanis a viszonylag szűk határú Kunszentmárton magához váltotta Mesterszállás pusztát és Kuncsorba puszta felét. Erre szükség volt az akkori körülmények között, mert a gazdaság alapja a legeltető állattenyésztés volt.
Mesterszállás területét a Jászapátiról Kunszentmártonba költöző első telepesek már ismerték, hiszen honkereső útjukon oda is elvetődtek, s felmerült ottani letelepedésük gondolata is. Attól elálltak, mert a mesterszállási határt a szomszéd települések megnyirbálták, csak „fél pusztának” volt mondható. Mesterszállás neve valószínűleg a 14. században élt Töttös mester (elöljáró, tanító, vezető) után kaphatta a nevét. a 15-16. században a Kolbáz-székhez tartozó királyi birtok. 1537-ben Szapolyai János király és Czibak Imre a magyar Szent Koronával együtt a faluban időzött. A 16. század közepén került török fennhatóság alá. Lakói adóztak előbb az egri, majd a gyulai várnak és a török birtokosnak is. Az 1571-ből származó török adóösszeírás, defter alapján név szerint ismerjük lakóit. E nevek tanúsága alapján néhány család még őrizhette kun eredetű nevét (Kara, Kapudán, Ogán). A falu 1593 tájékán, a 15 éves háború során pusztult el a környező településekkel együtt. Ezek között volt a későbbi anyaváros, Kunszentmárton is. Pentz János 1699. évi összeírása lakatlannak, templomát romokban heverőnek mondja. A Jászkunság többi részével 1702-ben eladták a Német Lovagrendnek.
Mesterszállást 1718-tól a kunszentmártoni lakosok használták elsősorban legelőként. Egy részét azonban a lakosság növekedése miatt 1765-től kezdve már szántóföldnek is kiosztották, ám a pusztán való kintlakást tilalmazták. Ennek az volt az oka, hogy a 20-30 kilométerre lakó családok gyermekeiket nem tudták iskolába küldeni, maguk nem látogathatták az istentiszteleteket, a gyakran esedékes közmunkákba sem tudtak bekapcsolódni. A mesterszállási Fekete-halom mellett azonban felépült a pusztagazda háza és a csárda. 1853-ban tagosították Mesterszállás területét, s ezzel megkezdődött a tanyaépítés és a lakosság kiköltözése a pusztára. E családok mindegyikének volt Kunszentmártonban háza, ahol főleg az idősebb generáció lakott, míg a munkabíró fiatal
családok költöztek a tanyára. Az 1880-as évekre már 130-140 család lakott a tanyákon. A lakosság lélekszáma 1893-ra már elérte az 1200 főt. Iskola épült az Alsórészen, majd a Fekete-halomnál is. 1893-1895 között felépült a templom a Rózsafüzér Királynéja tiszteletére (ünnepe: október 7.) a halom tetején, a halom oldalában pedig sokáig temető volt. 1897. július 1-én Mesterszállás elszakadt anyavárosától, Kunszentmártontól és önálló községgé alakult az akkori Jász-Nagykun-Szolnok megye tiszai alsó járásában, a későbbi kunszentmártoni járásban. Egyházilag azonban helyi káplánságként 1893-1927 között még Kunszentmártonhoz tartozott. Ekkor lett önálló plébánia. Az egykori tanyavilágot a téeszesítés felszámolta. A tanyaiak egy része a Fekete-halom körül kialakult faluközpontba költözött, más részük pedig a környező településekre. Napjainkban a község Mezőtúrhoz tartozik. Plébániáját pedig Békésszentandrás látja el.
A rokoni kapcsolatokat azonban mindmáig őrzi sok kunszentmártoni és mesterszállási család.

Irodalom:
Dósa József – Szabó Elek: Kunszentmárton története I. Kunszentmárton, 1936. 52-69.
Barna Gábor (szerk.) Mesterszállás. Fejezetek a község történetéből. Mesterszállás, 1995.
Barna Gábor – Gulyás Katalin (szerk.) Mesterszállás az önállóság útján 1897-1997. Mesterszállás, 1997.
Seres Katalin: A pusztai vadóc. Mesterszállás, é.n.

Dr. Barna Gábor

A hozzászólások nem engedélyezettek!